Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Bencsik János: A folyók elválasztó, a révek összekötő szerepe a paraszti árucserében

Jó munkaalkalmat nyújtottak a környék falvainak a szerencsi cukorgyárnak répát termelő mezőgazdasági nagybirtokok. A répamunkára szegődött fiatal summáslányok, summásfiúk csoportosan igyekeztek a munkába, az eszláriak csoportosan keltek át a réven is. Ugyancsak a tiszai átkelő forgalmat növelték azok is, akik a bükkaljai településekről takarni igyekeztek az egri káptalan polgári birtokára.

14 Az eszláriak rendszeresen vállaltak hordást Megyaszón és környékén, ezért szekerekkel és lovakkal indultak a munkába, felhasználva az eszlári révet. Azt is megemlíthetjük, hogy a tiszai áruszállítás, elsősorban a só és a fa forgalmazása növelte a révek és a települések melletti kikötők forgalmát.

15 A tokaji kikötőkben mind fát, mind sót vásárolhattak. A löki, a csegei és a füredi partoknál fatelepek alakultak, a Tiszából kiemelt szálfát itt értékesítették, s nyers vagy feldolgozott állapotban szállították az Alföld belseje felé. Egy-egy rév, illetve kikötő forgalma számos lótartó családnak biztosított munkaalkalmat. Ezek a családok arra vállalkoztak, hogy a Tiszán érkezett árut Debrecenbe, Egerbe, Miskolcra és másutt élő megrendlőhöz fuvarozzák. E fuvaros-vállalkozók léte is az országúti forgalom függvénye volt, s addig virágzott a fuvarozás, amíg a vasútra nem terelődött az áruforgalom. A Tiszán átmenő forgalmat egyéb tényezők is növelték. Ilyenek voltak a lakosság közigazgatási teendői. A tiszalöki járási központot (1950-ig), a szolgabírói és egyéb hivatalt járó taktaköziek rendszeresen megfordultak a tiszai révben. A közigazgatási határ arra kényszerítette őket, hogy évszázadokon át ilyen céllal is járják a révet. A szabályozás okozta terület-elcsatolások is azt eredményezték, hogy az érdekelt falvak lakói adót fizetni átjárjanak a túlparti faluba. De arra is volt példa, hogy valamilyen vallásos céllal keresték fel a szomszédos településeket. A ládányi zsidócsaládok a tiszaeszlári zsinagógát vették igénybe. Máskor búcsúsok keltek át a polgári vagy az egyeki réven, akik jelesebb búcsújáró helyekre igyekeztek. A révek tehát fontos szerepet töltöttek be egy-egy partszakasz népe életében. A révjogot gyakorló község vezetése rendszeresen foglalkozott a rév, a révészek irányításával. Az elöljáróság tagjai közül egy személyt, a révbirói azzal bízott meg,

16 hogy a forgalmat ellenőrizze, a forgalomból származó jövedelmet kezelje, azzal az illetékes irodának, személynek vagy hivatalnak elszámoljon. Felügyelte a révek forgalmát azért is, mert a nem igaz jószág is átjutott a túlsó partra. Nem véletlen az sem, hogy a folyóparti települések (Csege, Ladány) népének nyelvhasználatában él egy kifejezés, amely az ellopást is felté14. BENCSIK János 1974/a. 297. Hasonló munkásvándorlásra korábbról is vannak adataink. ír. fasc. XXXII. No. 996. 1769. „Szatmári Péter 20 esztendó's, csikós, tokaji születés vallja, hogy Ongai Szabó István 40 éves, Tokaji lakos (...) munkára jött, kepés volt, egy kis pénzt akart itt (Nánás) szerezni." 15. PAPP József 1967. 11. 16. BENCSIK János 1970. 55. Adatközlőim: Prügy: Tassonyi András (sz. 1922). Taktabáj: Szálai Sámuelné, Ostváth Sándor, Gál Györgyné, Bíró László, Kiss János: Csobaj: Szoboszlai Istvánné (1925.), Tiszaeszlár: Alexa András (1920), Ábrók Gáborné (1904). Tiszadada: Juhász Mihály (1909), Juhász Benedek (1912). Tiszaladány: Takács Gáborné Cserés Jucsa (1903), M. Csikai Miklós (1911). Segítségükért itt is köszönetet mondok. 150