Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Lukács László: Vándorkereskedelem a Mezőföldön

lom tetőzetét. Az egyházközségi ülésen megbízást adtak a gondnoknak, hogy az áccsal menjen el Komáromba vagy Dunavecsére és ott vegyék meg a tetőzethez szükséges fát, majd a Dunán úsztassák le Adonyig.

34 A polgárdi iskola, templom és községháza építésekor, 1872-ben a község megbízottai Révkomáromba mentek, ahol egyet megvásároltak a Vágón leúsztatott tutajok {deszka- és gerendatalpak) közül. Tutajost fogadtak, és a saját emberüket is felültették a tutajra, amelyet Adonyig úsztattak le. Innen 67 kocsival szállították a faanyagot Székesfehérváron keresztül Polgárdiba. A megvásárolt tutaj 28 fenyőrönkből, 300 szál deszkából, 100 szál lécből és 60 ezer fazsindelyből állt. Ezt a nagy mennyiségű faanyagot nem használták fel teljesen a középületek építéséhez, a felesleges fát a falubeliek megvásárolták. Béllei János tabajdi bognármester (sz. 1899) nagyapja, aki faragó specialista volt, házépítés előtt Trencsénbe ment fát venni. A fából tutajt készítettek és az eladóval együtt lejöttek vele a Vágón és a Dunán Ercsiig. Ercsiből kocsival szállították a fát Tabajdra.

35 Területünk északi része Komáromhoz közel fekszik, ezért ide közvetlenül Komáromból szállították az épületfát. A móri Lamberg-uradalom krónikájában olvasható: „Az 1755. év júliusában fejeződött be a móri magtár építése, ami egy évig tartott, mivel éppen 1754 júliusában vásárolták meg hozzá az épületfát Komáromban."

36 A Keleti-Bakony házi faipara a Mezőföld ellátását is szolgálta. Termékeikkel (favilla, fagereblye, falapát, járom, keréktalp, kaszanyél, talicska, ródli, szán, kocsioldal, fakanál, nyírágseprű, véka, kosár, méhkas) készítőik az itteni vásárokon is megjelentek, vagy szekerezve árusították azokat. Dudaron és a Vértesben Gánton hízók számára összeállítható tölgyfa disznóól, hidas is készült. Ezt is a vásárokon értékesítették. A gántiak, zámolyiak és móriak nagy mennyiségű tűzifát hordtak a székesfehérvári heti piacra a Vértes erdeiből. Ezt kocsiszám vagy csillénként árulták. A csille 25-40 db apróra vágott, zsupkötéllel összekötött facsomó. Kökény vesszőből készített tövisboronát a magyaralmásiak árultak a székesfehérvári vásárban.

37 A Keleti-Bakony erdeiben előállított faszénnel a bakonycsernyei, borzavári, bakonyszentlászlói, cseszneki, dudari, fenyőfői faluzó szenesek jelentek meg a Mezőföldön. Mésszel a várpalotai meszesek járták a vidéket. Mezőföldi útjaikat a Lepsény és Enying közötti földút Meszes-út elnevezése is jelzi. Kővel is a középhegység látta el a Mezőföldet, bár a területet elsősorban a sárépítkezés jellemezte. A Velencei-tó jegén is szállítottak követ a Velencei-hegységből: a Velencei-tó „télen midőn bé fagy, a'mi többnyire minden esztendőben megesik, a' túlsó parti lakosok igen nagy könnyebbséggel hordják rajta a' Velentzei, Sukorói és Pákozdi köveket, mellyekkel ők magos rónaságokon szűkölködnek."

3 8 A Velencei-hegységben a múlt században malomköveket is vágtak.

3 9 UGRIK Aliz Oroszlány monográfiájában jól jellemezte az erdei munkákkal, fuvarozással, alföldi idénymunkával foglalkozó község lakóinak életmódját: „A lakosság élet34. JAKSIC, Ivan 1957.58. 35. A polgárdi református egyházközség irattára. Gondnoki számadások 1843-tól. 36. SEIDEL, Ignaz 1898, 10. 37. GELENCSÉR József 1978. 18. 38. BOLDOGRÉTI VIG László 1817. 79. 39. KÁROLY Jánoo 1896. 9. 122