Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)
Lukács László: Vándorkereskedelem a Mezőföldön
fehérvárcsurgói, csóri káposzta, a nagyvelegi, magyaralmási, perkátai torma, a székesfehérvári zöldségek, saláta, zeller, a pákozdi paradicsom, az abai, cecei paprika, az alapi, faddi dohány érdemel említést. 4 A híressé vált székesfehérvári zöldségféléket, elsősorban zellert és salátát a nyugati külváros, Palotaváros Sárrétre dűlő-kertjeiben termesztették. Gazdag zöldségtermésük miatt Aranykerteknek is hívták ezeket a kerteket. A nagy mennyiségű zöldséget a székesfehérvári, várpalotai, veszprémi piacokra hordták, a múlt század végén még került belőle Budapest piacaira is. 5 Balinkán és Fehérvárcsurgón a Gaja-patak menti, Csórón a sárréti földeken édes, vékony levelű, nem eres káposztát termeltek, ősszel a móri, székesfehérvári, várpalotai piacokon árulták. Budapestről, Győrből kereskedők jöttek, akik vagontételben szállították a káposztát. A két világháború közötti időszakban csak Fehérvárcsurgóról évente 80—100 vagon káposztát szállítottak Budapestre. Kocsival hordták a káposztát a bicskeiek, akadt köztük olyan káposztával kereskedő gazda, aki nyolcszor-tízszer is fordult. Maguk a termelők is elszekereztek a Vértes, Velencei-, Budai-hegység és a Mezőföld falvaiba, pusztáira, ahol jóhírű terményük mindig gyorsan vevőkre talált. 1934-ben a velencei Dömötör-napi vásárban 124 csóri káposztás kocsit számoltak meg. Aki a vásáron nem tudta eladni káposztáját az elvitte a közeli pusztákra, ahol a cselédek pénzért vagy kukoricáért megvették. Kápolnásnyékre, Martonvásárra, Érdre, Nagytéténybe, Százholombattára, Ercsibe is elvitték a csóri káposztát. E távolabbi helységekbe már előző nap elindultak. Mindig a Velencei-tó északi partján, a sukorói beszálló vendéglőben éjszakáztak. A kocsmárosnak visszafelé jövet, a káposzta árából fizettek. 6 Keresett volt mindhárom községben a káposztamag is, budapesti, székesfehérvári, zalaegerszegi kertészek, kereskedők vásárolták fel, s a termelők a fehérvári piacon is árusították. Hasonló szakosodást látunk a nagytáj egyes vidékein a szőlő- és gyümölcstermesztésben is. Bortermelésben elsősorban a Keleti-Bakony, Vértes, Velencei-, Budai-hegység, Váli-völgy és a Duna menti dombvonulat területe tűnt ki, de házi szükségletre a Mezőföld falvaiban is elegendő bor termett. A Mezőföld török alatti bortermelését jól jellemzi az a Seregélyesen fennmaradt történeti hagyomány, amely szerint Seregélyest sem a simontornyai törökök sem a várpalotai magyar legények soha nem tudták kirabolni, mert ha megjelentek a községben, az itt termett finom borral mindig leitatták őket. FÉNYES Elek a XIX. század közepén a csókái, móri, kincsesi, isztiméri, váli, diósdi, érdi, velencei, nadapi, tordasi, sóskúti és zámolyi borokat tartotta a legjelesebbeknek. A hegyvidékeken elsősorban fehér, a Duna menti dombsor településein (Érd, Ercsi, Adony, Rácalmás, Dunapentele, Dunaföldvár, Paks) a múlt században még vörös bort termeltek. Ekkor a KelétiBakonyban, Vértesben és a Mezőföld egy részén termett fehér bort a komáromi, pozsonyi és nagyszombati kereskedők egységesen móri bor elnevezés alatt hozták forgalomba a Felföldön. 7 A Velencei-, Budai-hegységben, a Váli-völgyben és a Mezőföld Duna menti 4. VADAS Ferenc 1984. 265-322. 5. GELENCSÉR József 1980. 28-35.; GELENCSÉR József 1982. 40-42.; WEKERLE Sándor 1896. 552. 6. KISARI Sándomé 1983. 93-94. 7. FÉNYES Elek 1847, 36. 116
