Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Juhász Antal: Vásározási körzetek és iparos-migráció a Dél-Alföldön

csizmadia települt Orosházára. Ugyancsak Oskó mestertől tudjuk, hogy nagyapja - aki csizmadia volt — egyik fiát Szegedre küldte papucsosságot tanulni. Bálint Sándor kutatásaiból ismert, hogy a szegedi papucsosság a csizmadia mesterségből önállósult az 1850-es évek táján. Az orosházi csizmadia -jó két évtized múlva — fölismerhette, hogy a papucsnak helyben is van kereslete, és jól számított. Fia csizmadiaként kezdte és papucsos lett belőle. A 19. század végére kialakult Orosházán az önálló papucsosmesterség. További tanulságot hordoz, hogy az unoka (adatszolgáltatónk) a 60-as években ezzel a táblával keltette föl vevőköre érdeklődését: „Oskó Sándor papucsmester, szegedi fazont is készít." A Dél-Alföldön az tapasztalható, hogy a 19. század utolsó és a 20. század első harmadában városi származású és mesterségüket ottani műhelyekben elsajátító iparosok települnek a városok piackörzeteinek községeibe. Ez az iparos-migáráció több körülményből adódik: részint abból, hogy egyes mesterségek városon és korán polgárosodó nagyközségekben, ún. óriásfalvakban (ilyen Orosháza, a békési Mezőberény, a Duna—Tisza közén Kiskőrös is) már telítettek, részint a falusi lakosság igényeinek (öltözködési szokásainak stb.) változásából, amire az ott műhelyt alapító mesterek egzisztenciájukat építhetik, s harmadrészt abból, hogy a 19. század második felében gyorsan gyarapodó falusi, tanyai parasztság nem küldi fiait a népesség növekedésével azonos arányban mesterséget tanulni. Ismert, hogy a földtulajdonos parasztember az iparost a közelmúltig önmagánál kevesebbre tartotta, lenézte és az iparos utánpótlás, a kézműves dinasztiákon kívül, napszámos, cseléd és törpebirtokos családokból verbuválódott. Most nézzünk a falusi, mezővárosi iparosság származási megoszlására három példát. 1881-ben Kecelen 84 iparos közül 51 (60%) volt helyi születésű, 6 halasi, 5-5 kalocsai Ül. soltvadkerti, 3 kiskőrösi származású és 13 településről l-l mester származott be. Csaknem száz évvel később 31 iparos adatszolgáltatóm közül 18-at találtam helybelinek (58%), s a többiek zömmel környékről (Soltvadkert, Halas, Kiskőrös, Majsa, Harta) származtak. A helybeliek és a beszármazottak, a gyüttmöntek aránya egy évszázada alig változott. Az 1945 után várossá vált, korábban is mezővárosi nagyságrendű Orosházán 196364-ben 37 megkérdezett iparos közül 25 fő (67%^-uk) volt helyi születésű. Kisteleken az 1970-es évek közepén megkérdezett iparosmesterek fele bizonyult helybelinek. Úgy látszik, mezővárosi jellegű és nagyságú településen az iparosmesterek nagyobb hányadát biztosítja maga az iparosodott környezet, míg falukba számottevőbb a bevándorlás. Ez még csak néhány „mélyfúrás" tapasztalata, ami az általánosításhoz korántsem elegendő. A bemutatott példákkal azt is bizonyítani kívántam, hogy századunk első felének vásározási körzeteit és iparos-migrációját érdemes és szükséges a néprajzkutatás eszközeivel vizsgálni. A történészek 19. századi forrásanyag alapján megtették a magukét, most az etnográfusokon a sor — amíg nem késő. 102