Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Volt olyan kasza, amelyiknek a nyaka rosszul volt meghajtva. Az ilyennek vagy a hegye, vagy a sarka nekiment a földnek. Ezt úgy próbálták ki, hogy a földre fektették, s ha egyenletesen megfeküdt a földön, akkor jó volt. De ezt a gyári hibát a kovács is ki tudta javítani. Hajlíttattak vele a nyakon, hogy „se túl baklós, se túl merev né légyén." Aki kényelmesen szeretett kaszálni, s nem szerette ha nagyon neki kellett dőlni, az is húzatott egy kicsit a kasza nyakán. így kaszálás közben nem kellett meghajolnia. Megmérték a nyak hosszúságát is. Azt tartották, hogy a 3 ujjnyi a jó. Ezt ujjal mérték meg. A vékonyabb pengéjűt jobban szerették a sályiak. Ez jó acélos volt, élesen pengett. A nagyon vastagot nehéz volt kiverni. A kaszapenge hosszát ma cm-el mérik. Általában 85—öst választanak. De van 80-as, sőt régen volt 100-as is. „Nagyapám idejében marékkal mérték" - emlegeti Horváth János. Nézték, kinek hány markos kaszája van. A körülbelül 7 markost szerették (egy marok nagyjából 13-15 cm). Azt is kedvelték, ha hosszú a kasza. Mert „mindén vágás a kaszával égy marok búzát vágott lé. Ha a kasza jó hosszú vót, akkor a félszámos (marokszedő) izzadhatott. Nem vót kedve nótázni! Ha rövidebb vót a kasza, akkor nem vágott olyan élőt, olyan széles rendét. Ilyenkor a félszámos nótázott, a másiknál még majd kidöglött." Ugy is próbálták a kaszát, hogy a körmüket végighúzták a kasza élén. Ezzel azt nézték, hogy „nincse-é sodra?" Mert ha kalapálták a kaszát és egyik helyen jobban kinyúlott, mint a másikon, akkor azt mondták, hogy sodra van. Az egyenlőtlenséget kaszafénnel (fenőkővel) ugyan le lehetett fenni, de választáskor az ilyen kaszát jobb volt félre tenni. A verésnél az is kiderült, hogy a kasza puha—e, vagy nem. A túl kemény a verésnél kipattogott, kitöredezett. Ezt egyszeri verés után már észre tudták venni. Kasza választáskor kézbe is vették a kaszát. Maguk elé tartották. Végignéztek rajta. Ha középen púpos volt, ezen nem lehetett segíteni. „A sarkától a hegyéig égényesnek kellett lenni". Amelyik vékonyabb volt, könnyebb volt. Meg a vékonyabb keményebb is volt. Finomabb acél. Aztán egy kb. 5 cm-es szalmaszálat megnyálaztak és rátették a kasza oromjára. Ha megfordult rajta, azt tartották, hogy mágné'sos. Acélosabb jobb. „Valódi"-nak mondták. A kasza pengéjére rá is lehelitek. Ha a lehelletet sokáig tartotta, akkor keményebb volt. Ha meg egy-kettőre eltűnt róla, akkor nem volt jó. Az ilyet visszaadták a boltosnak. Ennek ellenére is megtörtént, hogy a vásárló beleválasztott úgy, hogy végigkáromkodta vele a kaszálást. A többiek meg nevették. „Fizettél érte, vagy ajándékba kaptad?" - kérdezték gúnyolódva. Az első világháborúval a gömöri kaszás tótok elmaradtak. Aztán a Hangya-kaszát vásárolták, vagy Mezőkövesdre mentek kaszáért a vasárú boltba. Szerették Sályban az „arany-kaszát". A kasza nyele juharfából készült. Régen szálán hasított fából, ma fűrészelt fából csinálják. Sályba főként a cserépiek hozták a kaszanyelet. Vásárláskor méregették, hogy mekkora sújtója van? Van-e jó kocs benne? Somfából van-e? Melléje álltak a kaszanyélnek, s körülbelül olyat választottak, mint amekkora a kaszás ember volt. Mert sokan kaszálás közben azért panaszkodtak, hogy rövid a kaszanyél, azért nem halad. Ezért vásárláskor maguk mellé állították a kaszanyelet, s ha az álluknál fentebb ért, akkor volt jó. Fontos volt, hogy a kaszanyél egyenes legyen, egyúttal vékony is, könnyű is. Ne legyen benne görcs, mert akkor könnyen eltörik. Jó legyen a bekapcsolása. A kasza pengéjét a kaszakarika és az ék segítségével erősítették fel a nyélre. Az éket kaszaszögnek is nevezték. A kasza pengéje közelebb, meg messzebb is állhat a nyélhez. Legközelebb a fű vágásához kellett állítani. Ennél valamivel messzebb került, ha lóherét, lucernát kaszáltak. A búzának akkor volt jó, ha messzebb került. Állításkor az éket fel tágították, a kacsot a nyakba tették, kezüket meg kinyújtották. Ha ujjukkal elérték a kasza hegyét, akkor jó 97