Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

sütéséhez rőzsét használtak. Az erdőn szedegetett rőzsét laposkötelbe kötötték és úgy hozták a hátukon. A laposkötel ha lapjával ért a vállukhoz, nem vágott úgy, mint a gömbölyű. Gyújtósnak is használtak rőzsét, meg vinyegét (venyigét). A cserfának és tölgyfának a kérgét is felhasználták. Kérgük hántásának májusban volt az ideje. Ezt baltával, kétnyelű késsel, s egy gyalogsági ásó-szerű eszközzel: a hánkolóval végezték. A fákról régen a gubacsokat gyűjtötték. Ezt a kereskedők éppúgy megvették, mint a csipkebogyót. Szedték még a fagyöngyöt. Ezt állatok etetésére is használták, meg a kereskedőknek is eladták. A makkot, különösen a tölgy makkot, csermakkot állatetetésre, s eladásra is szedték. Még nem is olyan régen makkal hizlalták a disznókat, sőt azt a tehenek, lovak is megették. De a bikkmakknak olyan jó ára volt, hogy nem volt érdemes megetetni. Elég ritkán is terem, s ami megterem, azt magas áron vették meg mindég a kereskedők. A disznókat október elején az erdőre is felhajtották makkoltatni. Csak akkor hajtották haza, mikor leesett a hó. A makk termésének ritkaságáról szólásmondás is járta: „A makk termése elég ritka, mint a kutya vacsorája." A bükkmakkot még az ember is megeszi. Kifordítja a hajából, és megeszi, mint a mogyorót. Fenyőtobozt is gyűjtöttek az erdőben, de a fenyőfagyanta gyűjtése ezen a vidéken nem volt szokásban. Nagyon kevés volt a fenyő, ezért a fenyőfa megvágását gyantanyerés céljából tiltották is. Az erdőn sok tapló termett. Minden fán van tapló, de a tölgyfán terem a legszélesebb és legjobb minőségű. Az öregek gyújtóeszköznek használták. Acéllal és kovával szikrát csiholtak, s ez belekapott a száraz taplóba, melyből aztán tüzet élesztettek. Erre a célra előbb kifőzték a taplót, majd megszárították, s ez a legkisebb szikrától is begyült és izzott. Míg a sályi erdő az uradalmak tulajdona volt, nagyon vigyáztak rá. Volt időszak, hogy az erdőben még gombázni sem volt szabad. Tiltották a hársfavirág szedését is, pedig sok hársfa volt a sályi erdőben. Azért tiltották, mert ilyenkor sok kárt is tettek a fákban. A vadgyümölcsök leszedését megengedték. A sályi erdőn termett vadkörte, vadalma, som, kökény, galagonya, vadcsercsznye, csipke, málna, vad barkóca, azután földieper meg szamóca. A szamóca termése nagyon piros, hosszúkás, az eper meg apró, gömbölyű és később is érik. A vadgyümölcsöt főleg az öregek, meg a gyerekek szedték. Hazavitték, búzába rakták, s mikor megivodott (megpuhult), akkor fogyasztották. Vadmálna is bőven termett a sályi erdőben. Nemcsak saját használatra, de még eladásra is szedték. A vadkörtéből pálinkát is főztek, a kökényből meg bort csináltak. A vadalmát, s különösen a somot meg aszalták. Az aszalt somot drága pénzen megvették a piacon. Vad csemetébe szívesen oltottak nemes szemet. A gombák szedéséről, felhasználásáról a táplálkozás kapcsán szólok. Az erdő még vadmézet is adott az embernek. Faodúba vették be magukat az elvándorolt házi méhek, melyeket rajzás után a gazda nem tudott befogni. Ezeket is vadméhsknek nevezték a sályiak. Arról lehetett megismerni, hogy kissé sárgás színűek és mégegyszer akkorák, mint a tulajdonképpeni vadméhek. Ez utóbbiak sokkal kisebbek, vékonyabbak és feketés színűek. Nem faodúban tanyáznak, hanem földben, mint a hangyák. Itt építenek zsombikot maguknak. Olyan ember, aki vadméhektől foglalkozásszerűen gyűjti a mézet, Sályban nem volt. De ha erdőjárás közben vadméhekre akadtak, akkor megjegyezték a helyüket, s hazamentek felkészülni a méz elszedésére. Kénrudat vettek magukhoz, meg vedret, fejszét. Kénfüsttel megölték a méheket, s aztán kiszedték a lépesmézet. Ha faodúban volt a méh, akkor kifüstölés után fejszével megnagyobbították az odú nyílását, s kézzel benyúltak a lépesmézért. A méheket lerázták róla, aztán vederbe rakták. De ha nem érték el kézzel, akkor kivágták a fát, hogy hozzájuthassanak a mézhez. Téli fakitermelés közben is sokszor találtak olyan fákra, melyek odvában méhek tanyáztak. Télen a méh nem ártalmas, mert alszik. Ha nem volt veder a favágóknál, vártak vele másnapig, 62