Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

hogy fagyos. A gatyához fehér ingét vettek fél otthon szőtt vászonból, meg kis ';ete mellénykét. Néha a gatya elébe kis fekete kötőt (kötényt) kötöttek, hogy legényesebb legyen. Télén a jómódúak az én időmbe' kis ködmönt vagy bekecset is varrattak a gyerekeiknek. A ködmönt a szűcsök varrták bírkabőrből. Derékig érő, ujjas írhakabát vót." A kiskabátok, meg a nagy kabátok Sályi Anna (1878) emlékezése szerint úgy 1910 körül jöttek divatba. Lábbelivel nagyon gyengén voltak ellátva még a múlt század végén is a sályi gyerekek. Gárdonyi Géza is így emlékezik vissza a hetvenes évek elején vele együtt járó iskolatársaira: „Voltak olyan gyerekek, akik télen is mezítláb jártak. A lábuk vörös volt, és futva jöttek havas időben. De azért, ami jég volt útközben, végigcsúsztak rajta."

85 Mészáros József is így járt valaha Malyáta Ignác eleibe. „Cipőm nem vót. Deszkát kötöttem a talpam alá, oszt' úgy szaladtam fél az iskolába, mert a mezítlábas lábam nem csúszott jól a jégén. A deszka az csúszott. Mire felértem az iskolába, bizony kezem -lábain mégfagyott.

86 A századforduló idején azonban már - különösen a jobbmódú sályiaknál - volt fejlődés a gyermekek lábbelivel való ellátása terén. Ekkor jelenik meg a topánka. Készen árulják a vásárban ezt a cipőszerű lábbelit, melynek orrába sárga rézlemez volt bedolgozva, hogy hamar le ne koptassa a gyerek. Aki tehette, az meg télre csizmát varratott gyerekének a helybeli csizmadiával. A lányok, asszonyok az alsóneműként alul pendelt hordtak, a felül pedig derékig érő ingvállal. Ezeket az alsóruhákat maguk varrták. „Az a jány nem mehetett férjhez, aki az ingvállba a vállfa tot még a pálhát, vagy a férfiingbe az ujját nem tudta beleállítani." A vállfát erősítette a bevarrott ujj részt, hogy könnyen ki ne szakadjon. A pálha pedig a hónaljrészbe varrott háromszögalakú kis vászondarab volt, mely szabadabb mozgást biztosított. Az ingváll nyak-kivágása olyan volt, mint a férfiingé. Gallérja nem volt, csak be volt szegve. Elől derékig ki volt vágva és gombokkal összefogatva. Az ujja rövid volt. Könyökön fölül ért és készen vett gyári csipke volt a szegélyén. Az ing nyaka hátul be volt ráncolva, hogy elől passzoljon (testhez simuljon), s ne legyen bő, elálló. Derékban az ingváll viszont nem volt ráncolva. Az ingvállat általánosan a második világháború idejéig viselték. Néhány öregasszonynak azonban még ma is van ingválla. A pendel házivászonból varrott szűk alsószoknya volt. Térdig, vagy térden alól ért. Az ingváll meg fölülről a derékig, úgy, hogy le lehessen kötni a pendellcl. A női alsónemű tehát két részes volt, s nem egybeszabott. A pendel felerősítéséhez péndéltnadzagoX szőttek. A pendel derékrészén korc volt. A korc szélességével hosszabbra hagyták, befelé lehajtották, levarrták. Minden varrás befelé esett. Ebbe a levarrott korcba húzták bele a pcndeltnadzagot. Régen még a cipőfűzőt is maguk az asszonyok készítették fonalból. A fonóban tréfálkozva mondták: Péndélmadzag, gatyamadzag, lzég a, mozog a madzag! A pendelt általában 2 szélből, nagyobb testre 3 szélből varrták. Attól is függött, hogy milyen széles volt a vászon. Volt olyan vászon, amelyik 70 cm, volt amelyik 80 cm széles volt. Aki szegényebb volt, s nem tellett neki arra, hogy 3 szélből varrjon magának pendelt, az egy fél szél vásznat ketté vágott, és bevarrta oldalt eresztéknek. A férfiingek ujjrészénél is használtak eresztéket. A nők nyáron ingvállban jártak, meg pendelben, de a pendel fölé mindég vettek szoknyát is. Elébe meg vastag vászonkötőt kötöttek, mely derékon kötődött. A férfiak házivászonból varrott gatyát, meg inget viseltek. A hétköznapi gatyát 6 szélből, az ünnepit 12 szélből varrták. A gatyaszárak közé,hátra ülepet tettek. Viseléskora 85 GÁRDONYI Géza 1951.59. 86 BARS1 Ernő 1979. 84. 46