Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

III. ÖLTÖZKÖDÉS ÉS TEXTÍLIÁK A sályi ember számára az öltözet legfontosabb alapanyagát évszázadokon át a kenderből készített házivászon adta. A sályi kendertermelés és feldolgozás jelentőségét mutatja az a fentebb említett adat, mely szerint már 1711—ben írásos említés történik egy vízimalom által hajtott kendertörőről. Az 1870-es évekre visszaemlékezve Gárdonyi Géza is így ír Gyermekkori emlékeim c. munkájában: „Sályban a kenderfonás erősen járta, minden parasztnő maga fonta, szőtte fehérneműjét." A férfiak felsőruhaként még az 1920as évek végén is viseltek házivászonból készült inget és gatyát. A harmincas években kezdték felváltani polgárosultabb ruhadarabokkal. Női felsőruhák készítéséhez még a második világháború idejéig is használtak színesre festett kendervásznat. Az alsóruhák pedig mind a nőknél, mind a férfiaknál házivászonból készültek - kivált a hétköznapi használatúak — egészen a második világháború idejéig. 27. kép.Ducza Jánosnékedert tilol

(II. világháború után) A kisgyerek vászonpéndélben járt Sályban még a harmincas évek elején is. A vászonpendel egybeszabott, mandzsettás, hosszú ujjú házivászon ing volt. A nyaktól derékig tartó kivágását színes gombok fogták össze. Az ing derekára korc került. „Benne volt egy madzag, azt a gyerek összerántotta, megkötötte, és nem szállt rajta széjjel" - mondja Sályi Józsefné (1914). Ehhez volt a kislajbi. Föléje vették, ha hűvösebb volt. Ujjatlan, mellényszerű ruhadarab volt. Szintén házi vászonból készült, de befestették sötétkékre, vagy feketére. Festésére általában boltban vett festéket használtak, de volt, aki kicsavarta a bodza termését, s annak a levébe mártotta a vásznat. Ettől nem lett fekete, csak olyan szürkéskék. „Olyan se színű". 44