Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Kinek nincsen vágott fája, vágasson... Szép piros kendőm, de elvettél mindentől... Tűzről pattant kis menyecske vagyok én... Csárdás kis kalapom fújdogálja a szél... Asszony, szeresd az uradat... Asszony, asszony, az akarok lenni... Sőt hajnal felé az új asszony bánatos hangnak ad kifejezést, mikor elénekli az „Édesanyám, mért szültél, édesanyám mért szültél a világra" kezdetű dalt. Hajnal felé aztán kezdenek eloszlani a vendégek. Vannak, akik reggelig kitartanak. Ilyenkor már keveset táncolnak, inkább dalolnak a vendégek. Régen, a múlt század végén még néha három napig is eltartott a lakodalom. Reggel ugyan hazamentek, megreggeliztek otthon, de utána visszamentek és mulattak tovább. Megesett, hogy a lakodalom belenyúlt a második éjszakába is. De a harmadik nap reggel, ha még akkor sem tágítottak a vendégek, a házigazda rendszerint elénekelte a „vendégküldő nótát". Nincsen a kákának töve, Nincs a vendégeknek szíve. Szive vóna, haza menne, Már nem itt szemtelenkedne. Persze a vendégek sem maradtak adósak, és rákezdtek: Haragszik a gazda, Hogy mink itt mulatunk, Vigye el a házát, Mink meg itt maradunk. Igyunk itt, mert van mit, Jó ember lakik itt. Nem csurog, nem csepeg, Elmulathatunk itt. Azért a második éjszaka után még a régi jó lakodalom is befejeződött. A ma élő idős emberek emlékezetében sem él már sok lakodalmas emlék. így feledésbe merült a lakodalmat befejező, mulatságos szokás is: a konyha poklának lefejezése. Édesapám 1930-ban még hallott róla, s a fentebb említett monográfiájában ezeket írta: „A legmulatságosabb volt a lagzi befejezése, amikor ugyanis a házigazda megbízottját, aki a kiszolgálást vezette: a konyhapoklát lefejezték, összekötözve szánkára tették, a falun végighúzták, párszor felforgatták, hogy jó havas, vizes, sáros legyen. Végül hamuval telt cserépfazekat tettek a fejére. Közben a hóhér fente a kardját, rendszerint a ken derülő kardforma törőfáját, azután ezzel lenyakazta. Természetesen a bárd nem a nyakát, hanem a fején lévő hamus fazekat érte. Szeme—szája, ruhája tele lett hamuval. Fáy Kálmán egykori földesúr előre megüzente, hogy a lefejezés az ő kastélya előtt történjék, hogy mulathasson rajta, amit jó áldomás fejében meg is tettek." Ez a szokás később keveredett a megláncolás szokásával, úgy is mondhatnám, hogy egy ideig ebben a megváltozott formában élt tovább, özv. Nagy Mátyásné elbeszélése szerint az új menyecskével először táncolót nem bor vagy pálinka fizetésére ítélték, hanem lefejezésre. Kivitték a piacon lévő kereszthez, ott húzták a fejére a hamuval telt cserépfazekat, s úgy fejezték le róla. A konyhaiéi