Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

52. kép: Viszik a menyasszonyt vőlegény. Meglegyen a menyasszonynak minden esztendőben kétszer, hetente egyszer, meg naponta háromszor — adta fel a talányt a kérdező. Csak gondolkozik a vőlegény, de bizony erre nem tud megfelelni. Nem tudja kitalálni, hogy mi lehet az? Végre aztán kide­rül, hogy minden esztendőben kétszer disznót kell ölni, hetente egyszer kenyeret kell süt­ni, naponta háromszor meg tehenet kell fejni. Mikor úgy—ahogyan meg tudnak felelni a találós kérdésekre, egy üveget vagy cserép­fazekat dobnak oda a násznép elé, jelképezve, hogy olyan sokra szaporodjanak a fiatalok, mint ahány darabra tört az üveg vagy tányér. Azután elszakítják a szalmakötelet és men­nek a vőlegényes házhoz. Itt először megint nem akarják beengedni őket. Erre azt felelik: visszamennek, ha nem engedik be. Ilyen érvre megnyílik a kapu. Régen ilyenkor egy nagy kenyeret vittek oda az új párnak, hogy egész életükben mindig legyen kenyerük, ennivaló­juk. Aztán a vőfély elmondta a köszöntőjét: Jó estét kívánunk e ház gazdájának, Minden jó léleknek, kik itten tanyáznak. Fáradtak vagyunk mi, hosszú utunk vala, Pihenni óhajtunk, van-e tágas szoba? Eresszenek hát be, nem esik károkra. Hoztunk szép menyasszonyt, fogadják örömmel, Szülei csókokkal, édes öleléssel, Fogadják kedvesen, mint édes gyermeket, Éljen ő sokáig sok boldog éveket. . A vőlegényes háznál aztán tovább folyik a mulatság, tánc. Éjfélkor aztán a menyasz­szonynak leveszik a koszorúját, haját kontyba kötik, kendővel bekötik a fejét. így, me­nyecske öltözetben vezeti be a vőfély, s elmondja felhívó versét a „menyecske—táncra". 159 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom