Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

termést veszélyeztető egereket. A madarak akkor jelentettek veszélyt a csomóra, ha soká jött a gép. Ilyenkor a létrát a kazal mellett hagyták, s azon a macska fel tudott menni a madarakat riasztani. Volt aki a madarak riasztására madárijesztőt, paszulykát állított. A macska azonban többet ért mindenféle paszuly kánál. Ha egyszer-kétszer megriasztotta a verebeket, nem mentek oda többet. A kazlat őrizték. A saját portáján is ott feküdt a gazda a tövében. A szemnyerés. Legrégibb szemnyerési eljárás a nyomtatás volt. Lovakkal tapostatták ki a búzasze icket. Cséplésnek a cséphadaróval való kézicséplést nevezték. Kiverést nem használtak. Aztán jött a cséplőgép. Emberi erővel hajtott cséplőgép nem volt Sályban. De állati erővel hajtott, u.n. lovasgép már 4 darab volt a faluban. A gőzgépet az uraság hozta be a faluba az 1870es években. Tüzes gépnek is nevezték. 1906-ban jelent meg az első benzinmotoros cséplőgép. Ezt is lóval vagy ökörrel kellett húzatni. Négy ló vagy négy ökör húzta. A traktor csak a harmincas években jelent meg. Ez már maga vontatta a cséplőgépet is. A gőzgépek az uraságnál az új gépek mellett is megvoltak egészen a második világháború végéig, a nagybirtok megszűnéséig. A nyomtatás. Nyomtatásnak nevezték azt az eljárást, mikor a gabona szemét állatokkal tapostatták ki és így választották el a szalmától, törektől. A nyomtatás Sályban még a századforduló idején is megvolt. 1908-ban az új, motoros cséplőgépek elterjedésével kezdett kimenni a divatból. De még megvolt, ha kisebb mértékben is egészen a húszas évekig, sőt még előfordult, hogy a kaparékot ebben az időben is elnyomtatták, nem várták meg vele a gépet. Sályban majdnem mindenki lóval nyomtatott, csak Farkas György nyomtatott ökörrel. A nyomtatóhelynek szérű volt a neve. Elkészítéséről már az előbb szó esett. A nyomtatás első mozzanata az ágyazás volt, eredménye pedig az ágyás. A nyomtatásra lerakott búzának ez volt a neve. Az ágyást karika alakúra rakták. A nyomtatáshoz favillát, szérügereblyét, rendes fagereblyét meg szérűseprőt használtak. A lovakat a hidó hajtotta. Az ágyás közepébe állt. A lovak járatását az ágyás szélén kezdte, s aztán csiga vonalban járatta a lovakat, azok mindig beljebb és beljebb kerültek, és végül az egész ágyást megtaposták. Ezután lehúzták a szalmát, az ágyás széliben kirázták, s elvitték. Az ágyást szérűseprővel körülseperték. A hídó aztán újra pattogta a lovakat. Általában két lóval nyomtattak, de szaporább volt, ha néggyel végezték. Előfordult az is, hogy hat lóval nyomtattak. A nyomtatás a következő szakaszokban történt: 1. Ágyazás (a gabonakévék kerek ágyasba való Merítése a szérűn). 2. Járatás (a lovakkal való első megtapostatás). Utána mondták: „Megjárattuk az ágyást." 3. Lehúzás (a szalma lehúzatása az ágyasról). 4. Fordítás. A villások megfordították a beágyazott kévéket. A fordítást háromágú fa villával végezték. 5. Második járatás. 6. Második lehúzás. 7. Felrázás. Favillával felrázták a letaposott ágyást. 8. Körülhányás. A szalmát lehúzták, kirázták és elvitték. Az ágyást ismét körülseperték. Az ottmaradt szár és törekfélét visszahányták az ágyasba. 9.Megjáratás, melyet rúgatásmk is neveztek. 10. Karimázás. A szalmát lehúzták, rudasba hányták és szénahordó rúdon elvitték. Csomóba rakták. A szalmacsomó megkezdése, rakása volt a karimázás. A nyomtatás után nem valami sok szalma maradt, mert a lovak a szárat is agyon taposták. A szalma menny i117