Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)
elvágta volna a lábát. A marekszedéshez rendes fűvágó sallót használtak. Az árpánál gereblyével, kilenc fogas fagereblyével húzták össze a markot. Az árpának rövid a szára, azért jobb volt gereblyével összeszedni. A fagereblyét házilag készítették. Marekszedésen kivül használták még hordáskor a kereszt helyének felgereblyélésére, szénagyűjtésnél, szénahordásnál. Még a rakott szekeret is'meggereblyélték, hogy útközben kevesebbet hullasson el. Az összeszedett gabona legkisebb egysége a marék (vagy marék) volt. Két marék volt egy kivé. Ha két ember aratott, egyik kaszált, a másik meg felszedte a markot. Be is kötötte. A férfiember nagyobbat szedett fel, mint a félszámos. Erre a nagyobb marokra mondták, hogy hónajj. Ez egy kéve nagyságú volt. Annak az alkalmatosságnak a neve, mellyel a kévéket összekötik: kötél a neve. Van előre elkészített kész kötél is. Ezt zsúpból, vagy csatéból előre elkészítik. Ha alacsony szárú volt a búza, akkor kötötték gabonaszalmából készített kötéllel. Vagy onnan vágtak kaszával kötélnek valót, ahol nagyobb volt a búza. Főképpen azonban az árpának csináltak gabona kötelet (rozs kötelet), mert ennek rövidebb a szára, s a belőle készített kötél nem érte volna át a kévét. Mikor az arató a kötelet készíti, azt mondják: kötelet csinál. Az előre készített kötelet csomóba kötik. 38 darab kerül egy csomóba. Ez két keresztre elég. A kötelet ereszt kifejezést akkor használták Sályban, mikor takarmányt gyűjtöttek, s a boglya lekötéséhez eresztettek kötelet. Sályban a kötelet mindég kézzel, minden alkalmatosság nélkül csinálták. A kész kötél zsúpból vagy csátéból van. A csomót kétfelé veszik, a két csomó hegyeit összeteszik úgy, hogy nagy felületen egymáshoz érjenek. Egy kicsit meg is sodorják. A kötélcsináló egyik végét a bal hóna alá teszi, a másik végét fokról-fokra haladva két kézzel összecsavarja. Akkor az összecsavart vége kerül a hóna alá és a másikat csavarja meg. Mikor mind a két fele meg van csavarva, akkor bal kezével egyik jobb kezével a másik végét megfogja, térdére teszi és meghúzza, hogy jobban összeálljon. Ez egyben próba is. Kiderül, hogy jó-e, vagy pedig széjjeljön. Azután a két végét összeteszi, egy szállal körülcsavarja és készen van a kész kötél. Az egész műveletre pedig azt mondják: kötelet hány. Aratás közben magából a levágott terményből készített kötél neve: banka és gólya. A banka (csavart kötél) készítésénél a félszámos belenyúl a marékba, felvesz belőle annyi búzaszálat, amennyi a fél markába belefér. A búzaszálakat a kalászok alatt fogja meg. Bal kezével végighúzza, végigsimítja, hogy a szálak szépen elrendeződjenek. Ha zibált van benne, azt kihúzza, eltávolítja. Akkor megfogja bal kézzel a jobb kéz alatt, jobb kézzel pedig megcsavarja a búza fejét. A szálakat kétfelé veszi. A megcsavart fejet egy szállal körültekeri. A gólya készítésénél a félszámos felveszi a marékból a kötélnek valót, aztán kétfelé veszi. A fejnél összeteszi keresztbe. A felül lévő résznek a szárát alulról megfogja és visszahajtja. Ezt megint kétfelé veszi, majd meghúzza. Kész a gólya. Ennél a kötésnél a búzafejek a kötél két oldalán helyezkednek el. Kétfelé állnak. Ez biztosabb, mint a banka. A marékszedő az összekötő szálat a kötél végéről kiszakíjja, a kötelet kinyitja és leteríti a földre. Mikor így elhelyezi a kötelet a tallón a kévék bekötésére, azt mondják: a kötelet teríti. A kötéllel összekötött gabonacsomónak kivé a neve. Kivét köt, vagy beaggat az arató akkor, amikor a kévét összeköti. Használták a beköti a kivét kifejezést is. A kéve bekötése a következőképpen történik: A marekszedő két sorba szedi a markot. A félszámos a két sor közé kiteríti a kötelet. Bal kézzel alányúl a bal felől lévő maréknak, jobb felől átfogja és beleteszi a kötélbe. Hasonlóan felveszi, kötélbe helyezi a jobb felőli markot. Utána jön a kötő. Elrendezi a kévét. Vigyáz arra, hogy egyenlő legyen a kéve vége. Még a lábával is ütögeti, kezével is segít elrendezni a kalászokat, hogy egyformán legyenek. Ha van a többitől elálló kalász, azt kézzel kihúzza a kévéből és a következő marék tetejére teszi. 102