Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : 2. kiegészítő kötet (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 16. Miskolc, 1965)

Szabó László: Családszervezet és rokonsági terminológiák Északkelet-Magyarország különböző etnikumú csoportjainál

SZABÓ LÁSZLÓ Családszervezet és rokonsági terminológiák Északkelet-Magyarország különböző etnikumú csoportjainál 1. 1968-ban publikáltam először azt a térképet, amely Magyarország Dunán inneni területének család típusait az addigi irodalom, publikálatlan gyűjtések, s saját anyagom alapján felvázolta. Tíz évvel később ez a térkép kissé finomítva, a magyar népterület szinte egész északi részét is érintve (Érsekújvártól Sátoraljaújhelyig) ismét megjelent.

1 A térkép azóta ismét kiegészítésre szorul, mert részben saját palóc vidéki gyűjtéseim, részben mások által gyűjtött anyag (Medvesalja, Ung-vidék), részben GUNDA Béla legújabb szatmári publikációja,

2 s egyéb szórványanyagok, s felszínre került irodalom sűríti a beiktatható pontok számát. Elmondható azonban, hogy az 1968-ban még hiányosan felvázolt kép Észak-Magyarországot illetően lényegileg nem változott: az újabb adatok az akkor felismert rendszerbe illeszkedtek, s annak vázát erősítették. E térkép lényege az volt, hogy az Ipolytól egészen a Bódva-völgyig tömbszerűen kirajzolódik egy hegyvidéki nagycsaládos övezet, amelyre a MOR VA Y Judit által leírt palóc típusú (mátraalji) nagycsalád jellemző a 19. század második felében, s nyomokban még fellelhető a 20. század első két évtizedében is. E területen belül természetesen e családtípus súlya, intenzitása változó, de meglétük mégis jellemző. A Miskolc környéki községekben (Kisgyőr, Parasznya, Varbó, Sajókeresztúr, Szirmabesenyő), s a Bódva völgyében Szögligetig a nagycsaládok már nem mutathatók ki, egyértelműen kiscsaládos övezet. A Cserehát középső részén — főként a Gagyokban — a nagycsaládok léte ismét igazolható, ám ez a típus erősen különbözik a palóc típusú nagycsaládtól: társadalmi súlya, falun belüli aránya nem olyan nagy, létszámában is kisebb, s úgy tűnik létrejöttének okai, társadalmi alapja más, mint a mátraalji nagycsaládé. A Hernád-völgyben, illetve attól keletre ismét kizárólagos a kiscsaládok uralma, s mint itt a történeti kutatások fel is tárták, a nagycsaládok már a 17. század folyamán is erősen bomlófélben voltak, a kiscsaládok kizárólagos megléte legalább kétévszázados múltra tekint vissza. A Bodrogközben ismét megjelennek az olyan társadalmi képződmények, amelyek közel állanak a nagycsaládhoz, ám attól lényegében mégis különböznek, s inkább rokoncsaládok egy telken élése, hadszerű együttműködése, s a rokonság jelenti a keretet, semmint a szorosan vett család. GUNDA Béla nemrég közölt szatmári adatai is hasonló hadszerű rokoni együttélést, s nem nagycsaládot rajzolnak ki valójában. 1. SZABÓ László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században. Szolnok, 1968. 40.; SZABÓ László: Grossfamilie und Nachbarschaft. Etnológia Europea. 1977-78.40-57. 2. GUNDA Béla: A szatmári hagyományos népi műveltség etnográfiai helyzete. 1984. 61-62. FARKAS József-ÚJ VARY Zoltán (szerk.): Tanulmányok Szatmár néprajzához. Debrecen, 35-137. 69