Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : 2. kiegészítő kötet (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 16. Miskolc, 1965)
Szabó József: Adalékok a nemzetiségi iskolák történetéhez
mázták a név megváltoztatását. 2 5 Ekkor a telepítőről Serényifalvának nevezték el a községet. 1957-ben ezt Serényfalvára változtatták, 26 azóta is ez a hivatalos elnevezése. A hagyomány szerint a századforduló táján és az 1910-es években „még tótul beszélt az egész falu". Az iskolában ekkor már magyarul folyt az oktatás, de a ma 70—80 éves öregek visszaemlékezése szerint az ő nagyapjuk szlovákul tanult, tehát a múlt század közepe táján, harmadik negyedében még volt szlovák nyelvű iskola. Az egyik idős adatközlő 2 7 visszaemlékezése szerint az 1924-ben 80 éves korában elhunyt nagyapja csak idős korára tanult meg magyarul. Az idős nemzedék tudatában még elevenen él szlovák eredettudatuk, de a nyelvet már nagyon kevesen beszélik. Akik ismerik is őseik nyelvét, azoknál is inkább csak passzív nyelvtudásról beszélhetünk, ugyanis a faluban már a legidősebbek sem beszélnek egymás között szlovákul. A középkorúak és a fiatalok már ilyen passzív nyelvtudással sem rendelkeznek. A nyelvváltás valószínűleg a századforduló éveire tehető. A múlt században a kétnyelvűség lehetett a jellemző. Valószínűleg erre utalnak a korabeli statisztikák, 28 amelyek magyar, illetve magyar—tót településről beszélnek. A kétnyelvűség időszaka kb. 1910—1920. között ér véget, ekkor kerül sor a teljes nyelvváltásra. Az ekkor, illetve a két háború közötti időszakban született nemzedék már egynyelvű, nem beszéli és nem is érti meg a szlovák nyelvet. A nyelvváltás természetesen nem egy-két év alatt lejátszódó gyors folyamat, hanem hosszú évtizedekre elhúzódó jelenség, valószínűleg lassan, fokozatosan ment végbe. A gyerekeket feltehetően már a századforduló környékén sem tanították meg minden családban a nagyszülők nyelvére (ezzel magyarázható, hogy ma csak a legidősebbek és közülük sem mindenki beszéli a nyelvet), de az öregek egymás között még szlovákul beszéltek. A betelepített lakosság pásztorkodással, juhtenyésztéssel foglalkozott. Nehezen adta fel korábbi életmódját, ami miatt a szomszéd községekkel gyakran került ellentétbe. Korabeli forrásokra hivatkozva ILA Bálint is megemlíti, 29 hogy a beilleszkedés szempontjából a juhászattal foglalkozó csicsmányiak okozták a legtöbb gondot. Nekik nagy legelőre volt szükségük és állataikat nemcsak saját határaikra, hanem a szomszéd községek legelőire is hajtották. Az ily módon károsult birtokosok és parasztok úgy védekeztek, hogy a nyájakat elfogták és behajtották. Ebből nagy viták és összeütközések támadtak, 25. Lásd MÉSZÁROS Ágnes: Az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokások Serényfalván. Szakdolgozat. (Kézirat) Debrecen, 1982. KLTE Néprajzi Tanszékének Adattára (a továbbiakban DÉNIA) Gömöri Archívum 609. 22. 26. A községnév-változtatásokra vonatkozóan lásd: Magyarország helységnévtára 1967. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1967. 730. Az itt található táblázat szerint a Málé nevet 1928-ban Serényimália, majd ezt egy évvel késó'bb Serényifalváia változtatták. A község 1957-ben kapta mai nevét. ILA Bálint csak megemlíti a névváltozást [ILA i. m. (1976) 465.], pontos évszám nála nem szerepel. MÉSZÁROS Ágnes szerint ... a Serényfalva nevet 1948-ban adták a falunak. MÉSZÁROS i. m. 22.) Hivatkozást itt nem találunk, az évszám valószínűleg téves. 27. KISHONTI Béla, szül. 1895-ben. 28. FÉNYES i. m. (1837) 134.; FÉNYES i. m. (1847) 253.; VENDÉ i. m. 70.; FÉNYES i. m. (1851) 64.; A magyar korona országainak helységnévtára. Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1873. 803. 29. ILA i.m. (1976)457. 43
