Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Veres László: Borsod megye etnikai arculatának változásai a 18. század első felében

gekbe ütközik, mert a megyét érintő nagy népmozgalom nem szervezett tele1 pítés eredményeként jött létre, hanem spontán jellegű volt. Eddigi ismereteink szerint csak a bükki huta- és hámortelepülések köszönhetik létüket szervezett telepítésnek, amelyet a diósgyőri koronauradalom irányított.

12 Mint korábban utaltunk erre, a 17. század végén és a 18. század elején a török pusztítások, a török elleni felszabadító harcok, majd a Rákóczi-szabadságharc és a pestisjárvány Borsodban is a termelőerők és a népesség nagyarányú pusztulásával járt együtt. A pusztítások főként a végvárak környékét érintették, s ennek volt köszönhető az ónodi járás és a szendrői járás igen siralmas helyzete. A megye lakossága, valamint a környező megyék munkaerőben bővelkedő, de termőföldben szegény területeinek népessége ezeket a néptelenné vált területeket tekintette elsősorban elvándorlása célpontjául. Mind a megyén belül, mind pedig a környező megyéket figyelembe véve a népesség ide-oda hullámzása, a lakosság lélekszámának spontán kiegyenlítődése a 17. század utolsó évtizedétől a 18. század derekáig nyomon követhető Borsodban. Természetes az is, hogy a harcok, a pusztulás elmúltával az elmenekült falvak lakossága visszatért otthonába, mint ez Kövesd, Nyárád, Martonyi esetében is történt. Továbbá az is természetes volt, hogy a szomszédos hegyvidéki területek és vármegyék viszonylag nagyszámú népessége jobb életkörülmények megteremtésében reménykedve, a sík területek pusztán hagyott települései felé vette útját. Az elvándorlások elé sem tilalmazó törvényekkel, sem pedig más egyéb eszközökkel nem lehetett gátat emelni. Az üresen hagyott földterületek tulajdonosai úgysem tettek volna eleget a szökött jobbágyokat visszakövetelő kéréseknek. A munkaerőhiány okozta gazdasági kényszer erősebbnek bizonyult a jogi szempontoknál, vagyis a szökött jobbágyok visszaadását követelő törvényeknél. Ráadásul a földbirtokosok — amikor a települési kedv elősegítésére jobb életkörülmények: adó-, fuvarozási, közmunka- és porciómentesség kilátásba helyezésével csábítottak letelepedésre — maguk mögött tudhatták a vármegyei irányítótestület hallgatólagos, vagy rendeletekben megfogalmazódó támogatását is. Az 1689. évi törvény ugyanis felhatalmazta a vármegyéket arra, hogy elengedjék a pusztán maradt települések új lakosainak adóját és az idegen telepeseket 5, a magyarországi jövevényeket pedig 3 évi adómentességben részesítsék. Borsod vármegye élt is ezzel a lehetőséggel, mint azt a példák sokasága bizonyítja, és így tevékeny szerepet vállalt a lakatlanná vált helységek újranépesítésében. Vármegyei engedéllyel kaptak 1691-ben Szederkény új lakói egy évre adó- és fuvarozási mentességet. Rácz István, újhelyi s ládi pálos adminisztrátor vármegyei hozzájárulással kínált fel a Felsőgyőrre költözőknek 3 évi adó- és porciómentességet. 1693ban Szakmáry János földesúr és Fráter Benkovics Ágoston váradi püspök kérésére a Boldvára költözőknek hasonló kedvezményeket szavazott meg a vármegyei elöljáróság. Vármegyei engedéllyel és segítséggel telepítette be 1696-ban Szepessy Pál és Danka Balázs Sajószögedet és Sályt, ahol az új lakosok 3 évi adó- és más egyéb mentességet kaptak a téli kivetés és a szállásadás kivételével. Hasonló kedvezményekben részesült Nyárád, Szirák, majd a 18. század első éveiben Kövesd, Tárd, Ladháza, Telekes, Ostoros és Alzsózsolca.

13 Ezek a kedvezmények részint azt bizonyítják, hogy a lakók nagyobb része idegen területről, Magyarország más településéből költözött ide. Kövesd esetében pedig a századforduló idején bekövetkezett óriási mértékű pusztulás játszhatott döntő szerepet. A Rákó12 Vö. GYIMESI Sándor 1970. 35., VERES László 1979. 13 BAZmLt. Kgyi. XVI. 671—672. XVII. 579., BOROVSZKY Samu 1909. 357—358. 30