Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Voigt Vilmos: Van-e határa egy népi kultúrának?
segítségével az alacsonyabb szintű jelenségeket kifejezzék. A kultúra egészéhez képest e szint ugyancsak egyetlen összetevő, arra mégis alkalmas, hogy jelölje annak egészét. E modelláló rendszer térbelisége ily módon az egész kultúra térbelisége „helyett áll" — hogy a jelelmélet PIERCE és MORRIS adta kulcsfogalmát idézzük. Azt felesleges is mondani, hogy ez utóbbi két kategória (G. és H.) szintén a metarendszerekhez tartozik. összegzésként azt mondhatjuk, hogy az A., B. és C. fokozatokon nem a kultúra fejeződik ki. Ha itt még volna is határ jelenség, ez nem tartozik a kultúra határ jelenségei közé. A D., E. és F. szinteken csak akkor beszélhetnénk kultúra-specifikus határjelenségekről, ha nem folytatnánk tovább a szintek sorát és nem másutt látnánk a kultúra megnyilvánulását. Mivel azonban fentebb e másik megoldást választottuk, azt mondhatjuk, hogy e szinteken (D., E. és F.) a térbeliség adatai legfeljebb csak előkészíthetik a kultúra határ jelenségeinek értelmezését, maguk azonban még nem határozhatók meg így. Mind a G., mind a H. szinten viszont egyértelműen a kultúra határ jelenségeit fedezhetjük fel. Sőt, pontosabban ezek a szintek, a maguk metanyelvi megfogalmazásában olyan tényékre utalnak, amelyek a térbeliséget ilyen összefüggéseiben képesek bemutatni. Mi is egy határjelenség? Érdekes módon az etnogeográfia vagy a kartográfia alig foglalkozott e kérdéskörrel 29 , pontosabban nem ilyen összefüggésben vizsgálta azt az empirikus tényt, miszerint a térbeliség két összetevőt tartalmaz: egy n jelenség térbelisége azt jelenti, hogy van egy olyan halmaz, amelyben az elemek n tulajdonságúak, viszont vannak olyan elemek is e halmazon kívül, amelyek nem tartalmazzák az n tulajdonságot. (Természetesen ezt az öszszefüggést mind a topológia, mind a struktúrák általános elmélete szempontjából bővebben kt^ene kifejteni, 30 most azonban ennyi is elég lehet a jelenség érzékeltetésére). Ez a korrelativ, appozíciós viszony teszi fontossá a határok vizsgálatát, ahol és ameddig még megtaláljuk a n jelenséget, szemben egy másutt megtalálható m jelenséggel. Az emberi kultúra térbelisége a maga sokrétű vonatkozásaiban (A, B, C, D, E, F, G, H, stb. szinteken) szinte mindenütt leírható lenne határ jelenség ekként is, azonban ezt tudatosan határ jelenségekként csak a metanyelvi szinteken, ott is csupán a G. és H szinteken tételezhetjük fel. (Még itt is külön kutatás feladata lenne a tudatosság milyenségének a vizsgálata.) Azt a tényt, hogy a kultúra a mi — ők (mások) szembeállítást mindig hangsúlyozza, jól ismerjük. Egyes kutatók már az etnikum és a nyelv sajátosságának tartják ezt, úgy gondolják, hogy az endogén csoportok automatikusan e szem29 Érdekes módon a hazai kutatást, és a nemzetközi kutatások adaptációját egyaránt összegező 1977-es sárospataki tanácskozás értékes anyaga (PALÁDI-KOVÁCS Attila szerk. 1980) sokszor utal a hazai előzményekre, a néprajzi atlaszok idevágó problémáira, sőt Ilmar TALVE és mások cikkeire hivatkozva éppenséggel a határjelenségeket tárgyaló dolgozatokra is. Úgy látszik azonban, az egyes területek megnevezési kísérletei (területi, régió, táj, csoport, zóna, övezet, sáv stb.) jobban érdekelték a résztvevőket, mint a határ fogalmának tisztázása. Frederik BARTH alapvető kiadványára (1969) ugyan történik utalás (id. mű 127.), ám a probléma nem kap igazi megvilágítást. Viszont az itt bőségesen tárgyalt kérdések újraértékelésétől ezúttal éppen ezért eltekinthetek, noha nyilvánvaló, hogy az általam javasolt elképzelések szerint e terminusok és tartalmuk is meggondolandó lehet. Megjegyzem, hogy a BARTH szerkesztésében megjelent idézett tanulmánykötet előzménye (KAUSEN, Arne Martin red. 1961) nálunk gyakorlatilag ismeretlen maradt. • : 30 Lásd például ALEKSZANDROV, P. Sz. 1971.; MAUER Gyula—VIRÁG Imre 1976. stb. 83
