Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Voigt Vilmos: Van-e határa egy népi kultúrának?

is hozzátehetjük, hogy néprajzi tények etnikus hovatartozása, ezen belül pedig az ún. néprajzi csoportok rendszereibe tartozása is összefügg a térbeliséggel. Minthogy a magyar néprajzi kutatás mind az ún. „etnikai csoportok" cv> „néprajzi csoportok" vonatkozásában, mind pedig a néprajzi atlasz módszertanát tisztázni kívánó áttekintésekben részletesen foglalkozott a kérdéskörrel,

4 nem érzem szükségét, hogy erre a későbbiekben visszautaljak. Fontosnak tartanám azonban, hogy tisztázzunk a térbeliség kérdéseit vizsgálva egy alapvető módszertani kérdést, és ez után térjünk vissza a népi kultúra határának problémakörére. A térbeliség megértésekor a földrajztudomány, nyelvtudomány, ezek részterületei (pl. dialektográfia, nyelvföldrajz, emberföldrajz stb.) igen hasznos segítséget nyújthatnak. Mind a nemzetközi, mind a magyar néprajztudomány merített is tőlük, voltaképpen azt a módszertant, amelyet hol földrajzinak, hol kartográfiainak szokás nevezni (nálunk is) innen származtathatjuk. A különböző rokontudományoktól más és más időben, más és más céllal átvett megoldások egymáshoz láncolása, gyakorlati feladatok érdekében mintegy elméleti igazolásként való idézése azonban oda vezetett, hogy egy alapvető tényt ritkán szokás említeni néprajztudományunkban. A térbeliség ugyanis két, egymástól rendkívül élesen eltérő, következésképpen egymástól pontosan megkülönböztetendö jelenségcsoport megnevezésére egyaránt használatos. Egyfelől tárgyrendszer, vagyis a megfigyelt tények inherens sajátossága, másrészt azonban metarendszer, vagyis csupán az elemzés fogalma. Amikor például a Néprajzi Lexikon „kartográfiai módszer" címszóval foglalkozik a ,.népi kultúra jelenségeinek .. . térbeli eltérjedettségé"-vel (a cikkíró szándéka ellenére is) e fogalmakat összekeveri.' Tudománytörténetünk gyakran említette, hogy a nyelvatlaszok mintájára (egyszersmind emberföldrajzi iskolák hatása alatt) bontakozik ki a nemzeti, nemzetközi és lokális néprajziatlaszmozgalom, ahol is e térbeliség jellegzetesen metarendszer-szintű magyarázatban kell hogy megjelenjen. Amíg azonban nálunk nem jelent meg néprajzi atlasz, illetve a nyelvjárási atlasz igazában metarendszer jellegű kommentárjai nem láttak napvilágot, nehéz volna eldönteni, hogyan is értelmezzük mindezt a magyar népi kultúra táji tagolódásának megállapításában. Maga a „táji" szó önmagában is inkább zavaró, mint megvilágító e helyen. Ha megint csak a Magyar Néprajzi Lexikon megfelelő címszavaihoz fordulunk, úgy találjuk, hogy van „táji csoport", amelynek tagjai egy „földrajzilag meghatározott tájon vagy vidéken laknak", és ezeket általában „néprajzi csoport" néven kutatja a magyar néprajztudomány. Maga a „táj" viszont „földrajza, növényzete, története stb. alapján egységes vagy összefüggő terület."

0 Minthogy az említett címszavakat egyetlen szerző írta, nyilvánvaló, hogy itt a térbeliség differenciálatlanul egyszerre földrajzi, néprajzi, sőt történeti jellegű, vagyis fel sem tűnt a kutató előtt a tárgyrendszerek és metarendszerek megkülönböztetésének igénye. Hozzátehetném, hogy a problémának nem annyira félreértése, mint inkább meg nem értése jellemző a természettudományi indíttatású szerzők körében, nemcsak nálunk, hanem a fizikai antropológia, a humán ökológia és a gazdasági 4 Csak a legfontosabb áttekintéseket idézem, bennük megtalálható a további (és korábbi) szakirodalom is: VISKI Károly 1938; KOSA László—FILEP Antal 1975; PALÁDI-KOVÁCS Attila szerk. 1980.; illetve BARABÁS Jenő 1963. 5 Lásd az 1. jegyzetben idézett cikket. 6 Lásd a „táji tagolódás kutatása" és „táj" címszavakat ORTUTAY Gyula szerk. 1982. V. kötet, Szé-Zs, 147—152, illetve 146. 76