Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Ujváry Zoltán: az interetnikus kutatásokról Észak-Magyarország népi kultúrájának vizsgálatában
A folklór hagyomány vizsgálata, elemzése során a probléma akkor merül fel, ha a kutatás során olyan jelenségre figyelünk fel, amely idegenből való átvételt tételez fel. És ilyenkor nyomban az átadás-átvétel irányát keressük, azt, hogy melyik néptől milyen közvetítéssel került át a kérdéses motívum. Legtöbbször nem gondolunk arra, hogy a jelenség a kolonizáció révén alakult ki. Az eredeti lakhelyétől távoli területre települt lakosság kultúráját — különösen ha egy tömbbe került — megőrzi. Ezért igen gyakran, ha egy-egy etnikumra jellemzőnek tartott kulturális elemet fedezünk fel az etnikai területtől távol, áttelepülésre jogosan gyanakodhatunk. Ezt egy rendkívül figyelemre méltói példával világíthatom meg. Arad megye területén fekvő Pécska lakossága a török uralom után Gömör megyéből települt. Két évszázaddal később folklórjukból egy haja, gyöngyöm, haja refrénű gyermekjáték-dal került lejegyzésre. A környező területeken ez ismeretlen. Azonban a gömöri hagyományban még a közelmúltban is ismeretes volt, Bartholomeides Ladislaus is említi ezt a játékdalt, amelynek a szlovák refrénje: Hója, d'und'a, hója. Ennél a pontnál pedig eljutottunk a nyelvcsere kérdéséhez. A településtörténet kutatói közül többen rámutattak már arra, hogy a Kárpát-medence területén évszázadok folyamán szlovák nyelvű falvakból magyar nyelvű falvak, magyar nyelvű falvakból szlovák nyelvű falvak alakultak. Román, német, szerb, ukrán és más nemzetiségű településekkel kapcsolatban hasonlóan történt nyelvcsere. Tudunk pl. a Kárpát-medencébe települt bolgárok magyarrá, illetőleg románná válásáról is. A nyelvhatárok menti lakosság nyelvcseréje közismert. Valójában most nem erről beszélek, hanem azokról a népcsoportokról, amelyek az anyahazától több száz, esetleg több ezer (pl. a svábok, szászok) km távolságban települtek le úgy, hogy az új környezetben, az új országban teljesen elszigetelten álltak nyelvükkel és kultúrájukkal. Gömör településének történetéből igen fontos adatokat kapunk a lakosság származását és rétegződését illetően. Gömörbe a történeti Magyarország legkülönbözőbb területeiről érkeztek lakosok. Pl. Rozsnyóra a 18. században 27 megyéből, még Erdélyből is települtek. A gömöri szlovákokhoz, a megye északi területeire más vidékekről úgyszintén jelentős szlovák lakosság költözött. Délgömöri területeken több falu újratelepítése, kolonizálása történt a 18. században, így pl. Máléba (ma: Serényfalva) a Trencsén megyei Csicsmányból költöztek a lakosok. A falu teljes lakossága szlovák eredetű. Hasonló kolonizáció történt Hosszúszón, Dobócán és Dusán. Ezek egészében szlovák falvak lettek. A kolonizáció nyomán vegyes lakosságú lett Abafalva, Bánréve, Mellété, Pelsődaróc, és Sztarna. Történeti adatok igazolják a lengyel, rutén és német kolonizálást. Ennek következményeként több évszázadon át nagyon erős asszimiláció és nyelvi váltás állt be. Szellemi kultúrájuk lényeges elemei azonban megmaradtak. Ha szokások átadásának-átvételének kérdését vizsgáljuk, akkor nem merül fel probléma, ha ismerjük a település eredetét. Idevonatkozóan azonban gyakran téves adatok állnak rendelkezésünkre; másrészt pedig ha a települők az új haza népével egy közösségbe kerültek, akkor évszázadok múltán már teljes asszimilációról beszélhetünk. így azután az idegen folklór jelenségek is az új szituációban élték tovább az életüket. Idevonatkozóan szeretnék végül néhány példát említeni, amelyekkel a szokások átadásának-átvételének sajátos kérdéseire is rávilágíthatunk. 45
