Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Bencsik János: Kultúrelemek adaptálása és továbbéltetése a cigányság kultúrájában
társadalmi érintkezés időbeliségének, tartalmának és mélységének kérdését veti fel. Az átadás-átvételhez szükséges kapcsolat igen esetleges, mert a cigányság könnyen változtatta lakhelyét, nem lévén sem lakóházhoz, otthonhoz, sem termelőeszközhöz kötött. Más esetekben pedig arra kényszerült, hogy alkalmazkodjék a termelés tárgyához (a nyárfaerdőkhöz, a vándorkisiparosság piacaihoz). Esetleges azért is, mert ritka kivételtől eltekintve társadalmi és gazdasági érintkezéseik nem egyenrangúságon alapultak. A köztük és környezetük közötti szakadék mindegyre mélyült. 6 Nagyon ritkán jöhetett létre vegyülés, vérségi kapcsolatok alig szövődtek közöttük. A fentiekből következik az átvett jelenségek folyamatos változása, cserélődése. Ismét más kérdés az, hogy a cigány mikroközösségeknek szórvány jellege és nagyfokú változandósága miatt nem volt, nem lehetett erős (talán ősi) etnikai színezetű, bázisként viselkedő hagyománykincse, amely asszimilálhatta volna az átvett kultúrelemeket. A társadalom szerkezetében és a társadalmi tudatban mutatkozó nagyfokú változandóság (bizonytalanság) magában hordozta az adaptáció időleges, rendszerbe nem illeszthető voltát. Mert a cigányszórványok a környező (többé-kevésbé homogén) társadalom népi kultúrájával szinte egyik napról a másikra és frontálisan találkoztak. Következik ebből az is, hogy elsősorban az őket erősen foglalkoztató, rájuk nagy hatással levő, olykor látványos, a színes, nemegyszer a megélhetésüket befolyásoló jelenségeket fogadták be, ragadták meg, adaptálták. Az adaptáció mértéke sem igazodik egy-egy nagyobb közösség általánosabban megragadható igényeihez, mert a cigány adaptációban az egyénnek sokkal nagyobb szerepe lehet, miként általában lehetséges a folyamatban. A beépítésre (asszimiláció) már kevesebb hangsúly, idő jutott, miért az újabb-újabb hatások egymás mellett, izoláltan is jelentkeznek. A fentiekből következhet, hogy az igazi asszimiláláshoz a cigányságnak sem elég ideje, sem megfelelő (hagyományosnak tekinthető) kulturális bázisa nem kínálkozott. Az adaptáció aligha zárulhatott érett folyamatként, hanem a mindig változó körülmények következtében az egyébként tanulékony (fogékony) cigányság csak az adaptálás tényében maradt állandó, a megőrzésben már gátolták a mindegyre tolakodó frissebb (szimpatikusabb) elemek. Az emberélet fordulói: 1. A párválasztás majd a házasságkötés a cigányok körében nincs oly mértékben hagyományos, mint társadalmi környezetükben. 7 Csupán a magyar cigányok lakodalmi szokásai mutatnak hasonlóságot az őket körülvevő gyakorlattal. A megismerkedés végletei egyaránt adottak. A közösség szórványjellegéből, továbbá e közösségekben érvényesülő neveltetési gyakorlatból eredően (is) nem ritka a fiatalon bekövetkezett terhesség, gyermekszülés; a családalapítás, az elhalás (esetleg a házasságkötés). A másik véglet a földrajzi távolságokat áthidaló, gyors elhatározásokban is mutatkozó párválasztás. E gyakorlatra igazak, hogy a fiatalok „egymás érzelmeiről már előzőleg megbizonyosodtak, de az érzelmek kibontakozását az avatatlan szem nem figyelheti meg, mert a cigányfiú udvarlása igen szemérmes, kerüli a feltűnőséget és semmi figyelmességet nem árulnak el egymás iránt társaságban, vagy ha látják őket". 8 „A házasságot az eljegyzés előzi meg. A vőlegény elmegy a lányos házhoz, de sohasem a lánnyal vagy az anyjával beszél, hanem az apától és a lány bátyjától kéri meg feleségül. Ha nem adják neki, igen sok esetben 6 Mindössze a szociológiai irodalomra kell utalnunk. 7 Az eddig publikált anyagban kevés pl. a termékenység-varázsló eljárás. 8 ERDŐS Kamill 23. 298
