Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Páll István: Az Észak-Tiszántúl románsága a 18–19. században

CZOERNIG 1857-ben a helységet még magyar—románnak írja!),

31 az a későbbiekben már tiszta magyar településként szerepel. Két év múlva megjelent munkájában FÉNYES részben korrigálja korábbi adatait.

32 Munkája szerint Szabolcs megyében 1423 fő a román lakosok száma (mivel a legkisebb lebontás járási szintű, így nem tudjuk elkülöníteni a ma Magyarországhoz tartozó volt Szatmár megyei községekben élt románok számát, s a vallási megoszlást közlő adatok sem adnak bővebb támpontot, hiszen a görög katolikusok között mind magyarok, mind ukránok szép számmal voltak.)

33 A hivatalos népszámlálások megindulása előtt a helységnévtárak adataiból nyerhetünk bővebb felvilágosítást a lakosság nemzetiségi összetételéről. Az 1863-as helységnévtár a „divatozó nyelvek" rovatban közli a leginkább beszélt nyelvet.

34 Eszerint Szabolcs megyében három magyar—román (Acsád, Kállósemjén és Szentgyörgyábrány), egy román—magyar (Nyíradony) és egy román— szlovák—magyar (Máriapócs) község volt. Szatmár megye itteni részén Csegöld és Csengerújfalu magyar—román, Nyírcsászári pedig magyar—román—szlovák lakosságú helységként szerepel. [Utóbbi valószínűleg sajtóhiba, mivel e községben az ukránok jelenléte a bizonyított; a rövidítés r-t (román—tót) helyett rt (rutén) lenne a helyes.] A hivatalos népszámlálások megindulásakor, 1870-ben még nem kérdezték a lakosság anyanyelvét. Ennek ellenére különböző mutatók és szempontok alapján KELETI Károly statisztikus megkísérelte meghatározni a különböző anyanyelvűek létszámát megyei lebontásban.

35 Eszerint Szabolcsban 1870-ben a lakosság 1,09%-a volt román nemzetiségű (2894 fő). Ezt az adatot kritikusan kell szemlélnünk, mivel sem a korábbi, sem a későbbi adatok nem feltételeznek ilyen nagy létszámú román népességet. Gyanúnkat az is alátámasztja, hogy KELETI ugyanekkor a szlovákokat (akik tudvalevően sokkal nagyobb létszámúak voltak, mint az összes egyéb nemzetiség) csak 1,3%-ra (3459 fő), a németeket pedig csupán 0,17%-ra (451 fő) becsülte. Az 1880-as népszámlálás szerint Szabolcsban csupán 1665 román lakott, ebből egyedül a nagykállói járásban 1611 élt. Szentgyörgyábrányban 380 fő, a lakosság 18,5%-a, és Nyíradonyban 1158 fő (38,8%). Szatmár megyében egyedül Csengerújfaluban élt jelentősebb román (305 fő), a lakosság 49,5%-a. Az 1890-es népszámlálás még ennél is kevesebb román nemzetiségű lakost talált Szabolcsban: 714 főt; 1900-ra ez a kis szám is tizedére csökkent (73 fő), s még a nagykállói járásban is csupán 45 románt írtak össze. Szatmár megyében is hasonló a helyzet, egyetlen olyan községet sem találunk a 19. század legvégén, ahol jelentősebb (50 főnél nagyobb) román népesség élt volna. Az imént felsoroltakat szemlélve felmerül a kérdés: mi az oka annak, hogy alig másfél évszázad elegendő volt ahhoz, hogy a területre betelepült román lakosság asszimilálódjék az őt körülvevő magyarsághoz? A válasz főleg feltevéseken alapszik. Nem értünk egyet PAPP György 1939-ben megjelent feltételezésével, mely szerint a betelepült lakosok „román liturgikus nyelvet használó görög katolikus magyarok voltak."

36 A tanulmány szerzője ezt a megállapítását 31 CZOERNIG, K. F. 1857. 68. 32 FÉNYES Elek 1842. 33 FÉNYES Elek 1842. 50. 34 Magyarország helységnévtára . .. 1863. 35 KELETI Károly 1871. 87—68. 36 PAPP György 1939. 139. 285