Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Balassa Iván: A tokaj-hegyaljai német telepek építkezésének néhány sajátossága

behatolni a házba és huzat sem keletkezhetett. Ezzel egy időben kampókkal, horgokkal igyekeztek minél hamarabb a tetőről az égő zsuppot lerángatni és ha szükségesnek mutatkozott, teljesen szétverték a tetőszerkezetet is. Igaz ugyan, hogy kár keletkezett, de megmaradtak a falak és a ház teljes belső része a bútorzattal együtt. A telekhez többféle kert is csatlakozott. Először a ház előtt elkerítve kb. 6X2 méteres virágoskert. Magában az udvarban azokat a helyeket, ahol a szekér nem járt, kóróval elkerítették és itt nemcsak zöldséget, hanem egy-egy alma-, szilvafát is ültettek. A csűr mögött húzódott meg a gyümölcsöskert, mert általában az egész telek hosszának egyharmadát tette ki. Ha mögötte utca, vagy út húzódott, akkor erre is nyitottak szekérkijárót, de a legtöbb esetben csak egy gyalogjáró ajtó, vagy éppen hágcsó szolgált a gyalogos közlekedésre. A telkek egymástól mindenütt, még a gyümölcsöskertben is kerítéssel voltak elválasztva. A házhoz tartozott a falu felett húzódó pincesoron egy borospince is, ezt a legtöbbször a házzal együtt adták-vették. De voltak olyan pincék is, melyek függetlenek voltak a házaktól. Az egyszerű lyukpincék lejáratát kőből készítették, melyen lakattal, vagy más módon jól zárható ajtót helyeztek el. A faluból külön gyalogút vezet ide fel, melyen különösen szombat-vasárnap nagy a forgalom. A pincék előtt összegyűlve, iszogatva beszélik meg a falu és a világ dolgait, de csak a férfiak, mert a nőknek nem illik odamenni. Innen vitték haza azt a mennyiségű bort, ami egy hétre szükségesnek látszott és helyezték el a pitarból nyíló pincében. Ügy látszik, hogy bizonyos különbség adódik Hercegkút és a környékbeli magyar falvak építkezése között. Ezek azonban nem biztos, hogy etnikai forrásból táplálkoznak. így az egész telek elrendezését alapvetően megszabta annak nagyon keskeny és rendkívül hosszú volta. Van azonban néhány olyan vonás, mely felkelti érdeklődésünket. így elsősorban a frontra néző keskeny kamra-szoba. Itt azonban nem tudjuk, hogy nem kaptak-e valami tervrajzot és azt meg kellett valósítaniuk. Ilyen adat eddig levéltári forrásokból még nem került elő. Valami hasonlót lehet feltételezni a konyha tégla alakú kemencéjével is, bár ez már későbbi eredetűnek látszik. A házból nyíló pince egyes adataim szerint — csak akkor tűnik fel, amikor megindul a múlt század első felében a kőből való építkezés. Á tűz ellen való védekezésre szolgáló vasablak is olyan vonás a fenti hárommal együtt, mely megkülönbözteti a hercegkúti svábok házát a környező magyarságétól. Ügy látszik, hogy bizonyos műveltségbeli javakat, pl. vizsgálódásunk során a festett bútort, szívesen vették át és sokkal tovább megtartották, mint a környékbeli magyarok. Azt is meg lehet velük kapcsolatban figyelni, hogy egy bizonyos fokig a hagyományokhoz rendkívül erőteljesen ragaszkodnak, de mivel meglehetősen zárt közösség, ha valaminek — ez alkalommal a régi háznak — a feladása megindul, akkor gyorsan, ez esetben egy évtized alatt megtörténik. Ezt érdekes módon nagymértékben elősegítette az a kölcsönös segítség, mely az új típusú házak építésében is megmaradt. A hercegkútiak anyanyelvüket már jórészt elvesztették, zárt közösségük ennek ellenére egészen az utolsó évtizedekig megmaradt. Ennek okát egyik adatközlőm a magyar és a sváb családszervezet és ebből adódó öröklési viszonyokban látja. A magyaroknál a család, a nagycsalád vezetője egészen haláláig kezében tartotta a vagyont és a családtagok irányítása alatt dolgoztak. Ezzel szemben a hercegkúti legény, nősülése után csakhamar maga ura lehetett, mert az apa lemondott a gazdaság vezetéséről. így, ha a hercegkúti legény helyben 279