Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Bődi Erzsébet: Etnikus jegyek az istvánmajori lengyelek táplálkozási kultúrájában

mozzanatok kezdetben általában szubjektív eredetűek, és a különállóság, vagy esetenként a magyarokhoz való tartozás értékét táplálják. Ezeket a sajátosságokat, mivel értékítéletek, nem lehet összehasonlítani és nem lehet ezeket történeti távlatban vizsgálni. Általában rövid életűek, s egy adott szituációt tükröznek vissza. A kukoricaételek közül a zsámiska és a malej a derenkieknek is kedvelt táplálékai, a főtt kukorica pedig csemegeétel volt. Viszont a görhét a kiszaggatott kukoricából sült tésztát nem készítették, mert szerintük ez a magyarok étele. Amikor Istvánmajorba átköltöztek, a velük lakó magyar cselédek mindennapi eledele volt az öregkása étel, amit kölesből zsírosra készítettek el. Köles termett is akkor nagyon sok a határban. A lengyel telepesek azonban nem kedvelték meg ezt az ételt, ízlésük szerint túlságosan zsíros volt, egészségtelen tápláléknak vélték, amibe még szalonnát is pazaroltak a magyarok. Hasonló a vélemény a kenyérszelet pirításával kapcsolatban is. A környékbeli magyarok gyakran fogyasztottak szalonnával megzsírozott pirítóst. Az istvánmajori lengyelek még ma is elítélik azt a felnőttet, aki „így prédálja el a szalonnát és a kenyeret". A finom lisztből készíthető húzott vagy nyújtott rétes az istvánmajori ételek sorában nem fordul elő, Emődön viszont gyakori ünnepnapi sült tészta. Hasonlóan hiányzik a száraztészta készítése is. Az eredendően magyar ételek közül jelenleg egyedül csak a bosporosan készült húsétel az, amely a környék falvainak táplálkozási kultúrájára nem jellemző. Az istvánmajoriak főleg nyúlhúst főznek ekképpen, Derenken a vadhús sajátos ételneme volt. Az istvánmajori ételek mintegy 70%-a, tehát a 200 étel közül 140 étel viszonylatában idomult a magyar táplálkozási kultúrához. Teljes műveltségváltás következett be a kenyérsütéssel, a sült tésztákkal, a tészta levesbetétekkel, a kukoricaételekkel, a burgonyaételekkel, a cukorrépával, és a húsételekkel kapcsolatban. Ezek a kérdéskörök éppúgy őrzik az egész istvánmajori táplálkozási kultúra történetének emlékét, mint az eredet és a kárpátizmus hatása alatt kialakult elemek. S e történetben mint láttuk nemcsak az integráció, az aszszimilálódás törvénye érvényesül, hanem sajátosságok iránti igénye is. Csak ezeknek a sajátosságoknak a kimutatása aprólékos, elemző munkát igényel, s nemegyszer semmi közük a biológiai értelemben vett táplálkozáshoz, hanem egy közösség véleményéhez vezetnek, amely természetétől fogva szubjektív, de amelyet fel lehet használni nemzetiségi megjelölésre, és ezáltal etnikai tudat alakításához. A táplálkozási szokásokkal összefüggésben megfogalmazott vélemény nyíltan kifejezi, hogy milyen kapcsolat, alárendelt vagy egyenértékű van a két nép között. IRODALOM AKÁCZ László 1974 Lengyel falu Borsodban. Magyar Nemzet 1974. május 18. BARABÁS Jenő 1963 Kartográfiai módszer a néprajzban. Budapest BÖDI Erzsébet 1982 Lepényfélék egy magyarországi lengyel falu táplálkozásában. In: Néprajzi tanulmányok. (Szerk.: MÓDY György—BALASSA Iván—UJVÁRY Zoltán) Debrecen. 321—334. DÉNES György 1978 Egy lerombolt falu nyomában... Derenk. Élet és Tudomány XXXIII. 15. 1980 Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 7. Budapest 264