Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Viga Gyula: A bükki szlovák falvak szerepe a táji munkamegosztásban
mortelepülések, amelyek — úgy tűnik — nemcsak ekkor, születésük stádiumában, hanem később is folyamatos felszívói az idegen ajkú népességnek. 13 Hevesben a Hasznos-környéki, a parádi és a szuhai hutákat a 18. század második felében ugyancsak szlovák és német üvegfúvók népesítették be, s ezek a tömbök a Mátra belsejében a legutóbbi időkig őrizték nyelvi és kulturális zártságukat.''' Ha most figyelmünket a Bükk hegység felé fordítjuk, akkor szembetűnik, hogy a régió településrendje — a térszíni formákhoz, az ásványi és növényi nyersanyagokhoz igazodva •— három jól elválasztható övezetre tagolódik. A d részen, az alacsonyabb dombokra és a délről benyúló völgyekben települt falvakban a mezőgazdaság, az északi részen pedig egyre inkább az ipar volt a fő telepítő tényező. A déli részen, a magyar Alföld és az északi hegyvidék érintkezési vonalán már a 14—15. századra kialakult a történeti vásár-övezet, ahol a két nagytáj szervezett formában cserélte ki termékeit. A hegység belseje rendkívül ritka településhálózattal bír. 15 Jelentőssé csak a 18. századtól vált ez a belső terület, amikor szlovákokat (Répáshuta, Bükkszentkereszt, Bükkszentlászló), majd németajkúakat (Hámor, Ómassa, Űjmassa) telepítettek le, s .az üveggyártás és a kohászat, valamint az ezeket kiszolgáló iparok (szénégetés, hamuzsírkészítés, mészégetés) révén megkülönböztetett szerepet kap ez a terület Észak-Magyarország gazdasági életében. 16 A Bükk hegység belsejében létrejött telepes falvak, hasonlóan a Mátra, a Cserhát, a Börzsöny, a Pilis és a Gerecse, ill. a Zempléni-hegység magas fekvésű falvaihoz, más módon szerveződtek, mint a tradicionális parasztfalvak, s másként, mint a többi telepített falu zöme. Ezek a telepes falvak valójában ipari kolóniák voltak, ahol a telepítés legfőbb tényezője az erdő, az ipari alapanyag volt, a telepesek pedig nem parasztok voltak, hanem kézművesek, fuvarosok, favágók, erdei munkások. A telepítő erő tehát egy újfajta gazdasági igény, a manufakturális ipar volt, amely — a kor általános fejlődési trendjei mellett — kulturális válasz is volt a terület geográfiai kihívására. Az északi hegyvidék telepes falvainak benépesülése gyakran nem egyszerűen a korábbi népesség reprodukálását jelenti, hanem olyan új területek kolonizálását is, amelyek korábban kívül estek az itt élő magyarság tevékenységi és érdeklődési körén, annak eltérő életmódja miatt. Ily módon ezek a települések ne mcsupán új színfoltot jelentettek a régió népesedési térképén, hanem újfajta termékeket, újfajta árukat, újfajta kapcsolatot az Alföld mezőgazdálkodó népességével. Ezek a települések — új termékeikkel s szezonális munkaerőfeleslegükkel — annak a vákuumnak a vonzására keletkeztek, amelyet a termelésben újjászülető, s a korábbiaknál fokozatosan magasabb szintre jutó Alföld teremtett számukra. Létük feltételezi az alföldi népesség termékfeleslegét, s az azzal való állandó gazdasági és kulturális szimbiózist. Nézzük most röviden azokat a szálakat, kapcsolódásokat, amelyek révén falvaink beépültek a táji munkamegosztásba! A magasan fekvő bükki telepes falvak apró és gyenge minőségű szántóterülete a kenyérgabona-szükséglet kicsiny töredékét is alig termetté meg. A legtöbb földdel rendelkezők is csak 1—2 holdat birtokoltak, amelyen még az állatok számára szükséges takarmány sem termett meg. Ily módon a legalapvetőbb 13 A huta- és hámortelepülések történetéhez vö.: SIPOS István 1958. 14 SOÓS Imre 1955. 20. 15 BAK János 1932. 20—21. 16 SIPOS István 1958.; VERES László 1978.; BAKÓ Ferenc 1951. 283—330.; LAJOS Árpád 1956. 21—30.; SOÓS Imre 1960. 5—38. 243
