Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Udvari István: Adalékok a XVIII. századi kárpátukrán hivatalos írásbeliséghez. XVIII. századi cirillbetűs kéziratok Szabolcsban
nyelvhasználat egyedüli letéteményese az egyház, a papság volt. 25 Az ukrán hivatalos írásbeliség egyházi vonulatához tartozó dorogi emlékek feldolgozását többek között azért tartjuk fontosnak, mert nyelvileg és hangtanilag, morfológiailag, lexikailag — egyértelműen elkülönülnek attól a XVIII. századi, az úrbérrendezéskor létrejött, a korabeli beregi, máramarosi kárpátukrán dialektusok állapotát tükröző magyarországi emlékcsoporttól, melyet DEZSŐ László tett közzé, :lu melynek komplex nyelvi elemzését is ő végezte el. 2 ' Míg az Országos Levéltárban őrzött ukrán nyelvemlékek a gazdaságtörténeten kívül, a szláv nyelvtörténetnek s az ukrán történeti dialektológiának felbecsülhetetlenül értékes forrásai, addig az új orosz, illetve ukrán irodalmi nyelv normái megteremtése előtt létrejött „dorogi emlékek", mivel szépen megmutatják a korabeli kárpátukrán értelmiségnek az írott nyelvről kialakított felfogását is, a nyelvjárástörténet mellett az ukrán irodalmi nyelv története számára is fontossággal bírnak. A nyelvemlékek következő főbb csoportjai különíthetők el: 1. Egyházmegyei statútumok, szabályzatok; 2. püspöki körlevelek; 3. esperesi körlevelek; 4. protokollumok; 5. népesség- és egyéb összeírások; 6. magánlevelek. A szóban forgó dokumentumok nyelvileg egyáltalán nem homogének, bár gyakran egy nyelven írottaknak tekintik azokat. Egy jelentéktelen részük a XVI— XVII. századi tradíciók folytatásaként ukrán nyelvjárási sajátosságokkal tarkított egyházi szláv nyelven íródott. 2. Zömük egyházi szláv grammatikai keretek közé szorított ukrán nyelvű. 3. A magas műveltségű, a bécsi Pázmáneumban végzett, Kopcsay János körlevelei pedig végeredményben az orosz nyelv talán legkorábban adatolható kárpátaljai változatában íródtak. Azzal a ténnyel összefüggésben, hogy az iratok létrehozói nyugat-kárpátukrán nyelvi területről származnak (Olsavszky, Bacsinszky, Bradács, Kopcsay), illetve Nagyszombaton végezték tanulmányaikat (Olsavszky, Bacsinszky) minden iratban számottevő a lexikai nyugat-kárpátukrainizmusok, és szlovakizmusok száma. Viszonylag csekély viszont a hungarizmusok és polonizmusok mennyisége. PALÁDI-KOVÁCS Attilának a szórvány-ukránsággal kapcsolatos kutatások fő irányait kijelölő alapvető tanulmányára 28 utalva jegyzem meg, hogy e nyelvemlékek feldolgozása nemcsak az ukranisták, hanem a magyar nyelv és népi műveltség kutatói számára is fontos. A néprajzost meglátásom szerint, elsődlegesen a hazánk mai területén egykor élt ukrán népesség településtörténete, történeti demográfiája, nyelvi uzusa érdekli, hogy pontosítani tudja a magyar— ukrán etnikai érintkezés részleteit, adatokat nyerjen a szórványok körében törvényszerűen bekövetkező akkulturációs folyamat fázisainak értékeléséhez, továbbá, hogy árnyaltabb képet rajzolhasson az ukránságnak a regionális magyar népi kultúrát alakító és befolyásoló szerepéről. 29 A XVIII. század előtti szabolcsi kárpátukrán szórványok településtörténete szinte teljességgel a ködbe vész. Sok értékes adatot tartalmaz PAPP György 25 BONDAR, Andrij—CSUMA, Andrij 1967. 8—36. 26 DEZSŐ László 1965. 27 DEZSŐ László 1963. 71—95. 28 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973. 358—359. 29 NIEDERMÜLLER Péter 1981. 657—Ö67, 1980. 89—99. 138