Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Bakó Ferenc: Párhuzamok és eltérések az Eger környéki magyarság és nemzetiségek településében, építkezésében
kező differenciák őriznek a hajdani etnikumra valló vonásokat. Az első megtelepedés korszakának szlovák vagy német házai bizonyára magukon viselték készítőik tradicionális ismereteit, ezért többé-kevésbé különbözőek lehettek a magyar építményektől. Ez a korszak azonban a XVIII. század végén lezárult és emlékei korunkat nem érték meg. A legrégebbi német és szlovák parasztházak a múlt század elejére datálhatok, de etnikai különbségeket nem hordoznak. Űgy tűnik, a nemzetiségek ekkor már átvették a többség, a magyarok építő gyakorlatát. A lakóházon a szlovákoknál még részletekben sem tárhattunk fel etnikai eredetű eltéréseket, csupán a múlt század második felének német háza őrzött még olyan hagyományosnak látszó elemeket, mint a bejárati ajtó díszesen faragott keretezése, vagy a cserépkemence használata. Az interetnikus kapcsolatok eredményére a szlovák és német építkezésben jellemző még egyes magyar műveltségi elemek hiánya, átvételének elutasítása. Az a tény, hogy a magyar, boldoganya nevű középoszlop és a belülfűtős kemence csak a szlovák népi kultúrában mutatható ki, a magyarsággal kialakult évezredes kapcsolat eredménye, aminek folyamatában az átadás és átvétel iránya sem mindig tisztázott. A szlovák kultúrának a némettel szemben a magyarhoz szorosabb affinitása a gazdasági épületek terén is megmutatkozik. Amíg a lakóháztól külön épített komplex gazdasági épületben — a századunkat megelőző időkben — lakókamra nem kapott helyet, addig a német formában ez a funkció különös hangsúlyt kapott. A német udvar építményrendszerét tehát a lakókamrás gazdasági épületeknek az a formája jellemzi, amelyben nem kap helyet az istálló: a lakóház végéhez csatlakozik, tehát az udvar hátsó részébe szorul. Mind a német, mind a szlovák építkezési szokások elemzése során rámutattam, hogy anyagban és technikában korszerűbbek voltak, mint a táj endogén magyar falvai. Ezt azonban inkább a telepítést szervező nagybirtokosok racionalizáló törekvései, mint az idegen nemzeti hagyományok eredményezték. A megállapítás ugyanis általában a telepesekre vonatkozik, akik között magyarok is voltak, sőt egyes birtokrészeken (Kömlő. Tiszanána) csak magyarok, akiket a katolikus restauráció során költöztetett be a földesúr. A magyarságnak a tájon kiformálódott kettős irányú — szlovák és német — interetnikus kapcsolatai a tárgyalt témán túl jóval sokrétűbbek és gyümölcsözőbbek voltak. A cserépkemence elterjesztéséhez hasonlóan a népi vallásosság körében az egri jezsuiták mellett a német telepesek is terjeszthették az önostorozás, a flagellálás aszketikus szokását, amit BÁLINT Sándor ,,a bevándorlók lelki összetartozása" szombólumának tartott. 23 Az etnikai csoporttudat egyik kifejezési módja volt a kompolti németeknél pl. a büszkeség, ami nem engedte meg, hogy a múlt században az elszegényedett német családok tagjai cselédmunkát vállaljanak a grófi birtokon. A férfiruházatban a magyar szűr átvételét már a XVIII. század végén dokumentálni lehet, de a női viselet egyes, ebből a korszakból származtatható elemei mégis tovább éltek a jelenkorig. Az egerszalóki új menyecske frígiai sapkára emlékeztető főkötője idegen a környező magyar falvak tárgyi világában, ezért joggal tekinthető német műveltségi rekvizitumnak. A naptári év és a családi élet ünnepeihez kapcsolódó szokások is 23 Idézi: KOVÁCS Béla 1974. 53. 118
