Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Bakó Ferenc: Párhuzamok és eltérések az Eger környéki magyarság és nemzetiségek településében, építkezésében
a falu szélén közös használatú szérűskertet létesítettek (hortus trituratorius: Nagytálya, 1776). Az új település kialakulása után a falu csak az uradalom engedélyével terjeszkedhetett, amit Aldebrő meg is kapott és innen származik a hagyományos öregfalu és Újfalu elnevezés. 13 Az utcákon és az egyes falurészeken (Alvég, Felvég) belül Szajlán a táj szokásainak megfelelően a kisebb szerkezeti egységeket az ott lakó családokról nevezték el: Baktai had. Kusnyár szög stb. Ügy tűnik, hogy a németeknél távolabbra visszanyúló hagyománya van a ház előtti virágoskertnek (Nagytálya), ami azonban a földesúr kezdeményezésére és újabban is kialakulhatott. Az udvarformát a telepesek készen kapták, de az elrendezés, az udvar beépítése már egyéni volt, amit a magukkal hozott hagyomány és a helyi példák, körülmények bizonyára befolyásoltak. A szlovák udvarforma általában nem tér el a Mátra tövének magyar udvaraitól, csupán Szajlán és Egerszalókon ismerjük az udvart és a kertet elválasztó cséplő-, vagy nyomtató csűr használatát, ez már a Mátra északi völgyeinek sajátossága. Ennek megfelelően Markazon a csűrt palóc műveltségi elemnek tartják és elhatárolónak önmaguk felé. Nagytályán a házzal egy fedél alá épített csűrt ,,fészer"-nek hívták és nyomtattak benne, tehát a név és az épület elhelyezése nem illesztnető a táj magyar hagyományaiba, csupán ennek funkciója. Falvaink többségére a több lakóházas soros udvar jellemző, de különösen Kompoltra és Aldebrőre, ahol szokásban volt a lakóház egy-egy részét zsellércsaládoknak bérbe adni, akik a dohánytermelésben végzett munkával fizettek ezért. A szabályosan kimért szalagtelkek mellett Kompolton a német falu szélein kisebb táblatelkeket találunk, ezekben egykor iparosok: kalapos, takács, kovács laktak. Elsősorban a német falvak és falurészek sajátossága a lakóházzal szemben, az utca vonalára emelt épület, melyben lakókamra, fészer kapott helyet egy fedél alatt, alattuk gyakran borospincével. Erre a legszebb példákat Kompolton és Nagytályán találtam. Aldebrőn és más dohánykertes faluban az udvar speciális építménye a lakóház hossztengelyébe épített dohányszárító pajta. A magyar szokásokkal megegyezően az udvart az utca felé régebben nem kerítették el és ezt a szokást több helyen korunkig is megtartották. A szlovák építkezési zóna A már említett körülmények, tehát a kisebb nemesi birtokosok, a csekély levéltári anyag miatt történeti visszatekintésre inkább csak a néphagyomány és a napjainkig megmaradt épületek vizsgálata nyújt lehetőséget. Általánosnak tekinthető az a Szajláról 1744-ben feljegyzett helyzetkép, hogy 2—3 évig tartott, amíg a telepesek házat tudtak maguknak építeni és addig kunyhóban laktak. 14 Állandó lakásuk is növényi anyagokból készült, amint ezt a tradíció és az építészeti emlékek alapján meg lehet állapítani. Az északról hozott műszaki ismeretek és szokások indokolják, hogy a szlovák faházak inkább boronafaílal épültek, eltérően a környező magyarság gyakorlatától (Szájla). Ilyen lehetett 1782-ben Kisnánán a lelkész, a tanító és a harangozó háza. A múlt századi lakóházakban azonban a sövényfal már alárendelt szerepű, mert csak a ház hátsó helyisége, a „komora" fala készült így, de egykor nagyobb jelentősége lehetett 13 DECSÉNYI Dezső—VOIT Pál III. I. 480. Nagytályára 1. HmL 1776. évi összeírás. 14 SOÓS Imre 1975. 440. 111.