Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Bakó Ferenc: Párhuzamok és eltérések az Eger környéki magyarság és nemzetiségek településében, építkezésében

BAKÓ FERENC Párhuzamok és eltérések az Eger környéki magyarság és a nemzetiségek településében, építkezésében A táj, amelynek néptörténetéről, etnikai képének változatosságáról szólni fogok, a Mátra és a Bükk hegységek déli előtere. Az Eger—Füzesabony—Gyöngyös között meghúzható háromszög termékeny földet zár be, amelyen jómódú népesség él, könnyen megtalálta itt életlehetőségeit az ember már ősidők óta. Az Alföld északi peremének ez a széle ezért mindig lakott és frekventált hely volt, vagyis az volt a sorsa, hogy örökösen lakta valamilyen népesség, melyet az idegen hódítók leigáztak, kiirtottak, asszimiláltak. Ilyenkor többé-kevésbé kicserélődött a lakosság, hogy ezután új nép kialakulása kezdődjék meg. Az utolsó ilyen, etnikai változásokat magával hozó korszak a XVIII. század volt, de a korábbiaktól eltérő körülményekkel. A hódító török, majd császári hadak elpusztították ugyan a lakosság jelentős részét, de nem népesítették be az üresen maradt településeket. Ez a feladat később a föld birtokosaira várt, akiknek elsőrendű érdeke volt a tulajdonukban levő területek megműveltetése, hasznosítása. A táj mai népességének kialakulásához ez adta meg az utolsó impulzust, így kerültek ide a német és szlovák nemzetiségű telepesek, akiknek sorsát, beilleszkedésük módját és mértékét törekszem felvázolni. A török impérium visszaszorítását követően a XVII. század végén területünk számos faluját súlyos ember- és anyagi veszteség érte. Több falu lakossága teljesen kipusztult, az összeíró biztosok és dézsmaszedők csak elhagyott faluhelyeket és néhány házat találtak, a megmaradt népesség az erdőkben vagy a városokban keresett menedéket. Egerszalók életben maradt családjai a felszabadító hadjárat után félelmükben Egerbe menekültek, hogy később visszatérjenek falujukba. A század elején megindult spontán és szervezett újjátelepülés ezért több faluban ott éri a régi népesség töredékét. Ez és a feudális földbirtoklás folyamatossága adja magyarázatát annak, hogy az új telepesek megismerték a határ régi magyar részelnevezéseit, amit használtak is, bár néha eltorzított formában. Az új- és a középkori népességet összekapcsoló kontinuitás konkrétabb példái Markazról és Nagytályáról ismertek, ahol az új lakók kiásták a középkori templom romjai közül a harangot és használatba vették.

1 A táj népességének súlyos veszteségeit máshonnan jött magyarok mellett szlovák és német telepesekkel pótolták. A magyar telepítések is vetnek fel néprajzi kérdéseket, mert az új lakosok részben más etnikai csoport területéről érkeztek, — de a szlovákok és a németek tekintetében még inkább így van ez. Mind a két nép jelentős létszámú rajokat bocsátott ki magából, melyek úticélje Heves megye volt. SOÓS Imre szerint a megye 45 faluját érintette a szlovák migráció, de ezek egy része tovább is vándorolt az Alföld felé, más részük pedig olyan kis csoportokban érkezett, hogy egy generáció alatt beolvadt. Né1 Saját gyűjtésem a néphagyománybóL 103