Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Petercsák Tivadar: Az erdő haszna
sajátítható munkának tartják a szénégetést. A férfiak rendszerint egyaránt értettek a szénégetéshez és a mészégetéshez, és mindig ahhoz fogtak, amivel jobban lehetett keresni. A szénégetést egész évben, még télen is lehet folytatni, a mészégetést viszont télen szüneteltetik, mert a fagyott földből nem lehet kiszedni a mészkövet. A répáshutaiak szerint a szénégetés nem olyan nehéz munka, mint a mészégstés, mert annál sokat kell a súlyos mészkövet emelgetni, viszont a szénégetés sokkal piszkosabb munka és nagy lekötöttségetjelent. A szénégetés általában bérmunkában történt a diósgyőri kincstári és a szilvásváradi Pallavicini uradalom erdőiben. A századfordulón még Rozsnyó környékére is eljártak szenet égetni. Az 1940-es évekig egyéni szénégetés is volt. A szénégető (uhlár) megvette a fát és kiégetés után maga értékesítette a szenet. Sokszor az erdészet fával fizette a dolgozókat, akik szénné égették. Répáshután az 1950-es években egy időre megszűnt a szénégetés. Az erdészet a tűzifát is jól tudta értékesíteni, nem volt célszerű szénné égetni. Az 1960-as évek végén - az olajfűtés elterjedésével - csökkent a kereslet a tűzifa iránt, ekkor kezdték a felmaradt fát szénégetés révén hasznosítani. A diósgyőri vasgyár és az autójavító vállalat mellett 1971-től több nyugati országba (Ausztria, NSZK, Hollandia, Svájc, Finnország, Svédország) is exportál az erdőgazdaság. Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi 300 vagonos faszéntermeléséből a répáshutai erdészet területén jelenleg évente 79 vagon faszenet égetnek. 1980-ban Répáshutáról 24 fő foglalkozott égetéssel, nyolcan csomagolással. Jelenleg az alábbi erdőrészeken folyik szénégetés a falu határában: Katavölgy, Dióskút, Nagydélsár, Rejtek, Bélavölgy, Bodzási rét, Földes kunyhó, Rókafarm, Kajlabérc alatt. A szénégetők fele 35 év alatti, a többiek 60-70 év körüliek. Az erdészet alkalmazásában állnak. Az erdészet kijelöli a szénégetés helyét, leszállítva biztosítja a fát, a szenet zsákokba csomagolva veszi át és mázsánként fizet. 10 A szénégetést egyetlen ember is el tudja végezni, de 2—4 embernél több sohasem dolgozik együtt. Az együtt dolgozók egymást cimborának nevezik, csoportjukat pedig csapatnak. Gyakori volt, hogy családtagok - apa és fia, fiai — dolgoztak egy csapatban, s a gyerekek így tanulták meg a mesterséget. Répáshután egy-egy családban hagyománnyá vált a szénégetés. Ilyenek pl. a Nóvák, Polgár, Flekács és Ofeltáler családok. Ofeltáler Jánosnak mind a három fia ért a szénégetéshez. Tanult szakmájuk is van, jelenleg mégis szénégetőként dolgoznak az erdészetnél. Manapság sokszor a feleség a segítőtárs, aminek anyagi okai vannak. így családon belül marad a kereset. Az 1940-es évekig a szénégetők maguk termelték ki a fát is. Amikor összeállt a csapat, jelentkeztek az uradalmi erdészetnél, hogy hol lehet égetni. Az erdész kacorxaX vagy festékkel megjelölte a kivágható fákat. Először a csapat kitermelt vagy 2-3 boksára való fát, leközelítette és berakta. Az égetés közben, ahogy az idő és a munka engedte, folytatták a kitermelést. Ez az ölfavágáshoz hasonlóan történt. A fa döntését a. fejszével (sekera) végezték. A kisebb baltával gallyaztak. A 19. század elejétől ismerik a kézi/ú'reszt (pila), amit az 1950-es évekig használtak a döntésnél, darabolásnál. A méteres darabokra vágott fát speciális szánon közelítették le az égetés helyére. Az 1920-as évekig a nagyorrú szánkát (hronöaki) használták, melyet maguk állítottak össze. A két talp elöl szinte váll10. Kadlicsek János répáshutai erdészetvezető adatait és szíves segítségét ezúton köszönöm meg. 82
