Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Petercsák Tivadar: Az erdő haszna
A nyelet egyik végén 30—40 cm-re befű* • részelik, először dróttal ideiglenesen körülcsavarják, hogy tovább ne hasadjon. Egy-két hétig lassan éket vernek közé, majd a drót helyett fémpánttal szögezik 1 körül. A sulyok is nyers fából készül, a fogak számára lyukakat fúrnak bele. A fo- 1 gakat száraz fából faragják bicskával (4. I kép). Saját, illetve a falu szükségletére 1 még az 1920-as, 30-as években is faragtak | villákat, favidlákat. Ritkán találtak az er- | dőn természetes háromágú fát, ami alkalmas villának, ezért leggyakoribb a hasított háromágú favilla volt. Nyers kőrisfából készítették. A kinagyolt fát dróttal megerősítve kétszer befűrészelték. Parázsló tűzbe dugták vagy fél órára, ott megpárgoltdk. Két éket (klinek) vertek közé, majd a fogakat létrába fonták be, vagy élőfához kötözték. Egy heti száradás után kapta meg a görbületet. Sir Bertalan a répáshutaiak részére még 1981-ben is csinált gereblyéket, szerszámnyeleket megrendelésre. Egy nyáron 10-15 gereblye (ára 60 ft) és 10-12 kaszanyél (ára 70 ft) fogy el. A háztartási edények és eszközök készítése aprólékosabb munkát igényelt. A fatálat (vahan), kisteknőt (koritko), fakanalat (drevena lizica), haluskaszaggatót (haluski scikat') és a vizes vödörre való fedőt (pokrivka) könnyen megmunkálható puhafából (juhar jávor, hárs) faragták. Egy fából több tárgyat is csináltak. A teknőnek, fatálnak szükséges méretűre fűrészelt fát először baltával kinagyolták, kiszedték a közepét, majd a kapocskával simára pucolták a teknő belsejét. Külső részeit a kétnyelű késsel dolgozzák el. Mikesz Lajos a fakanálhoz szükséges kinagyolt deszkára rárajzolja a kanál formáját és bicskával kifaragja, a közepét pedig a görbe kanálvéső késsel szedi ki. Polgár János még az utóbbi években is foglalkozott szilánkkosár-készítéssel A kosár kerete (káva) oválisán összehajlított, szögekkel összeerősített somfa husáng. A kosarat juharfa hasítékból (szilánk) fonja. A juharfát a szénégetők tüzes szénporába dugva megpállítja. Addig tartja alatta, amíg a fa végén ki nem jön a habos gőz. Kis baltával négyfelé hasítja a fát, majd késsel tovább hasítva kézzel húzza le a háncsokat. Rögtön vízbe teszi, hogy meg ne keményedjen. Fonáskor először a két hosszanti bordát fonja be a fogók (ruöki) két oldalán. Még 4-5 erősebb hosszanti bordát készít, s ezeket a vékonyabb háncsokkal fonja be keresztben. Fonás közben a kosár káváját dróttal összehúzva tartja ovális formában (5. kép). Az ilyen kosarat krumpliszedésnél, fahordásnál használják, de a szénégetőknek is szükséges. 1979-ben 60 forint volt egy szilánkkosár ára. A téglalap alakú, felemelhető egyenes tetejű szuszékok bükkfából készültek. Ácsolt technikával, csak faszög felhasználásával állították össze, s az oldaldeszkákat zsindelyszerűén csúsztatták egymásba vagy egymás mellé. Répáshután a legkomolyabb barkácsolók a Horvátok voltak, a család minden férfitagja értett e munkához. A híres járomkészítők alföldi uradalmaknak szállítottak megrendelésre. Jármon kívül keréktalpakat, küllőket, búzához lapátokat is készítettek. Gya79 4. kép. Teknővájó szerszám: kapocska. Petercsák Tivadar felv.
