Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Gyivicsán Anna: Etnikai fejlődésváltozatok Répáshután

közösség életében, a nyelvi kommunikációban még aktív szerepe van. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy ha a répáshutai adatokat az etnikailag hasonlóan zárt településekkel vetjük egybe, pl. Pilisszentkereszttel és Pilisszentlászlóval, ahol a lakosságnak 80—90%-a vallja anyanyelvének a szlovák nyelvet, akkor e számadatok negatív nyelvitudati, etnikai-tudati és nyelvismereti tendenciát jeleznek, még akkor is, ha az 1960-as és az 1980-as számadatok közti különbség éppen kedvező változást hozott az anyanyelvi bevallásban. Ma a magyarországi szlovákoknál az anyanyelvi bevallást, az anyanyelv vállalását, elsősorban a nyelvhez, az etnikumhoz való érzelmi kötődés motiválja, hiszen a szlovák lakosság többsége jól, sőt jobban beszél magyarul, mint anyanyelvén. Répáshután a magyar nyelv jó ismeretét az is elősegítette, hogy a magyar nyelv már régebben is — a szlovák mellett, azzal párhuzamosan — kommunikatív nyelv volt. Ez a jelenség egy etnikailag zárt közösségen belül inkább kivételesnek, mint általánosnak mondható. Más szlovák nyelvszigeteken, a dél-alföldi falvakban (városokban nem!) a pilisi és az egyes nógrádi településeken csak az 50-es évek végén és a 60-as évek közepén vált — és csak a fiatalabb generáció körében — általánossá a magyar nyelv használata a nemzetiségi településen belül. A nyelvváltás okait a társadalmi-gazdasági és foglalkozási változások mellett, mindenekelőtt a második világháború után lebonyolított szlovák—magyar lakosságcserében, illetve annak következményeiben kell keresnünk. Az áttelepült szlovákok helyére ekkor nagyszámú magyar lakosság került. A természetes módon egyre növekvő vegyes házasságokban pedig — eltérően pl. a két háború közt a nyelvileg egységes szlovák közösségekben kötött vegyes házasságoktól — már mindenütt a magyar nyelvet használják. Répáshuta esetében azonban nem ez a magyarországi szlovák falvak nagyobb részére jellemző folyamat játszódott le, ezért mindenképpen jogosan vetődik fel a kérdés, miképpen vált kétnyelvűvé a lakosság zöme ott, ahol a településen magyar lakosság nem volt, s oda a szlovák—magyar lakosságcsere után sem került. Itt a lakosság egymás között házasodott, s régen kivételnek számított nemcsak a szlovák—magyar vegyes házasság, hanem a környező, répáshutaiakhoz hasonló szlovák nyelvjárást beszélő bükkszentkeresztiekkel való összeházasodás is. Répáshuta a bükkszentkereszti plébániához és jegyzőséghez tartozott. A magyar nyelv — kivéve a kb. századfordulótól működő magyar nyelven oktató iskolát — sem az egyházon, sem az állami adminisztratív, sem pedig a gazdasági szerveken keresztül (az erdészet központja 1945 előtt Bükkzsércen és Mezőkövesden volt) nem volt közvetlenül jelen.

1 ! Mivel a faluban nem élt nagyobb számú magyar lakosság, a magyar nyelvnek és kultúrának önálló szubjektív hordozói és közvetítői nem voltak. Répáshuta lakossága a közvetlenül és állandóan ható magyar nyelvközösség nélkül is, még az iskola intenzív nyelvi hatása előtt, viszonylag korán kétnyelvűvé vált, sőt századunk 20-as és 30-as évei11. Répáshután a közigazgatási, gazdasági és kereskedelmi intézmények csak 1950 után épültek ki. önálló községi tanács 1950 óta van. Az úthálózat kiépítése után került a településre az erdészeti hivatal. A templom, amelyet a falu lakossága eló'ször 1914-ben, majd az 1950-es években tervezett megépíteni, 1971-ben épült fel. A községben egy nagy ABC-áruház és posta is van. Az alsó tagozatos, nem osztott osztályú iskolán kívül ma óvoda és művelődési ház is működik. 413