Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Tóth Emília: Gyermekjátékok

GYERMEKJÁTÉKOK TÓTH EMÍLIA A gyermekjátékok gyűjtése nagy nehézségekbe ütközött Répáshután, mert a ma gyermekkorukat élők nem ismerik a hagyományos szlovák játékokat, csak amit az iskolában a szlovák nyelvórákon elsajátítottak. Ezek pedig a tankönyvekben található univerzális, minden magyarországi szlovák lakta községben játszott játékok. A középkorúak még ismerik a hagyományos játékok némelyikét, de mindig arra hivatkoztak, hogy az iskolában ők csak magyarul tanultak. Az idősebbek bizony csak hosszas faggatás után emlékeztek vissza néhai gyermekkoruk kedvelt játékaira. Elsősorban a szöveges verselt és énekelt játékok gyűjtésére törekedtem, mivelhogy a tárgyi gyermekjátékok nem sokban különböznek bármely más falu játékaitól. Készítettek maguknak rongybabát, rongy- és szőrlabdát, fából ökrös szekeret, kis szánkót, sítalpakat, mivelhogy itt a hegyek között sok hó esett. Utánozták a felnőttek tevékenységeit. Kint a hegyekben segédkeztek a mész- és szénégetés nehéz munkájában és hogy már kis korban beletanuljanak a munkába, a gyerekeknek is készítettek valóságos mészégető kemence mását, ahol igaziból ki is égett a mész. Sőt találkoztam egy olyan kis óvodás fiúval, aki az édesapjával kis miiét szokott égetni az erdőben. Természetesen a családi élet szokásait is utánozták, lakodalmasdit és keresztelőt is játszottak, törekedve arra, hogy valóságos hasonmása legyen a felnőttek lakodalmának. A játékoknak mindig sok résztvevőjük volt, mivelhogy Répáshután minden családban sok gyermek született. Egyik informátorunk ezt nagyon szépen így fogalmazta meg: az egyik gyermekem elindult, a másik pólyában feküdt, a harmadik a hasamban volt. Természetesen a sok gyermek sok gondot is jelentett. Bizony a szülők bármennyire is szerették őket, nem sokat foglalkozhattak velük. A nagyobbacska gyermekeknek jutott a feladat vigyázni a kis testvéreikre, játszani velük és gondozni is, amíg a szülők az erdőben vagy a mezőkön dolgoztak. Emellett elvégezték a kisebb házimunkákat, jószágot etettek, libákat legeltettek és közben játszottak, szórakoztak, mivelhogy még azért sokáig gyermekek maradtak még. Az altatók nem képviseltek külön csoportot a falu többi népdala között. Olyan dalt, amit csak altatáskor énekeltek, nem találtunk, viszont nagy előszeretettel énekeltek altatónak egy betyárballadát, melynek első sora ezekkel a szavakkal kezdődik: Őucaj sinu, cucaj mali — aludj fiam, aludj kicsim .. . Viszont a ballada szövege sokkal tragikusabb, mint egy altatódal: az édesanya megharapja fiacskája orcáját, hogy emlékezzen arra a pillanatra, amikor apja megölte anyját. Mikor ringatták a gyermeket a bölcsőben, így 401