Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Kriston Vizi József: A fiatalság életmódja és társas élete

munka és a gyakori távollét napjai után milyen fontos ez a néhány óra gyermekeik számára. A fiatalság társas együttlétének, szórakozásának kiemelkedő jelentőségű alkalmai voltak a különböző, főként ünnepek táján rendezett bálok, mulatságok. Ezekre leginkább az ősztől tavaszig tartó időszakban került sor; a templombúcsút (Kisasszony-nap) kivéve mindig az ünnep másnapján. A bálokat - a kultúrház megépüléséig - az iskolában tartották, ahol a nagytermet mindig kicsinosították a szervezésben részt vevő legények. A zenészeket is ők fogadták; legtöbbször Felsőtárkányból hozták szekéren a muzsikusokat, de kedveltek voltak a tarizsai cigányok is. A szüreti, karácsonyi, húsvéti és pünkösdi bálokon a kicsiktől a legidősebbekig bárki részt vehetett, ha belépőt váltott. Az 1950-es években pl. 10 forintot fizetett egy legény, míg a lány vagy egy fiatal házaspár ennek csak a felét. A szülők gyakran magukkal vitték gyermekeiket is, hogy a kisebb már időben elfigyelhesse a mozgást. Ilyenkor a folyosón vagy egy sarokban gyakorolták a nagyobbaktól látott lépéseket, s a legegyszerűbbet, a csárdást már igen korán megtanulták. Amelyik lánynak még nem volt udvarlója, azt szokás szerint az anyja kísérte el vagy bátyjának gondjaira bízva engedték a bálba. Az ifjaknak szigorúan kikötötték, hogy mikorra kell otthon lenni, s ezt a szülők számon is kérték. 1945 után már a különböző ifjúsági szervezetek (EPOSZ, DISZ, majd a KISZ) helyi tagjai szervezték ezeket a bálokat. Az ő kezdeményezésükre rendezték meg hosszú éveken keresztül október vége felé a szüreti bált. A terem feldíszítéséhez és a nagy füzérekhez szükséges szőlőt Bogácsról vették meg. A mulatság délutánján a fiatalok különböző tréfás öltözékekbe bújva díszes lovasszekereken vonultak végig az utcákon és musttal kínáltákinvitálták a falubelieket. A terem mennyezetéről szőlőfürtök lógtak, s a legények arra törekedtek, hogy onnan egyet-egyet észrevétlenül leszakítsanak. Ha valamelyikük rajtavesztett, akkor annak a fürtöt meg kellett váltani. Karácsonykor, midőn a fiatalok betlehemező csoportjai befejezték köszöntő útjukat, összejöttek valamelyik háznál és a csobolyóba gyűlt bort meg a süteményeket közösen elfogyasztották. Ha még éjfél után is együtt maradtak, akkor már táncolni is szabadott nekik. Az ezt követő estén pedig a legények már az egész falu számára rendezték meg a szokás szerinti bált. Az év utolsó napján a fiatalság egy-egy csoportja szintén összegyűlt néhány háznál és elmulatták az évet. A lányok tepertős pogácsát sütöttek és azzal kínálták a vendégeket. Zenének ilyenkor megtette a cincogó is: valamelyik fiú egy fésűre tett selyempapírt rezegtetett fújásával, s a többiek nevetve bár, de erre is hajnalig táncoltak. Újév estéjén aztán már ismét cigánybanda húzta nekik a bálban. A téli időszak társas szórakozásának talán legkiemelkedőbb eseményei a farsangkor tartott „hosztyinák" (vendégségek, lakomák) voltak. Ez kifejezetten a fiatalok együttlétén alapult, s így nem csoda, hogy adatközlőink mindegyike még most is élénken emlékezik erre. A legidősebbek szüleik elbeszéléséből úgy tudják, hogy egy hétig is tartották a farsangot. Később már csak a vasárnap estétől szerda éjfélig tartó időszakot mulatták végig, míg aztán egy napra zsugorodott ez az ünnep. Azonban közös mozzanatuk, a maskurások járása mindvégig megmaradt. A különböző mulatságos alakokban mutatkozó farsangosok az összegyűjtött adományokból és pénzből rendezték összejövetelüket, amit vagy egy közösen kiváltott házban vagy külön bandánként, egy-egy családnál tartottak meg, „ott, ahol nagyobb 396