Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Veres László: Településtörténet

a lakosság mai létszámával azonos.

32 Az egykori telepítvényes község a 19. század második felében került ugyanolyan jogi státusba, mint az ország más községei. Ezt fejezte ki az, hogy a község új pecsétet kapott és rajta „GYERTYÁN-VÖLGY S RÉPÁSHUTA KÖZSÉG BORSOD MEGYE" felirat volt olvasható. A község irányítása a bíróból és a 6 esküdtből álló elöljáróság kezébe került. A lakosság sajátos különállása, tagozódása is csak a gyertyánvölgyi üzem megalapítását követően, a betelepülések lezáródása után alakult ki. Az egykori feljegyzés szerint „Répás-Huta telepítvényes községben a telepmunkások két osztályba esnek: mint gyalog munkások és mint fuvarosok vagyis faszállítók." Ugyanebből a forrásból kapunk hiteles képet a lakosok földhasználati jogáról is. Korábban is szóltunk arról, hogy a községben nagyon kevés földművelésre alkalmas terület állott rendelkezésre. Ezek túlnyomó részét irtással nyerték. A földek tulajdonjogát a kincstár az 1930-as évekig megtartotta magának és bérlet formájában engedte át a lakosoknak a használati jogot. Az elosztás módját a telepesek vagyoni helyzete határozta meg. Erről az uradalom a következőképpen rendelkezett: „... a kincstár kizárólagos tulajdonát képező kert- és ortvány-földek ... felett a kincstár szabad tetszése szerint mindenkor korlátlanul rendelkezett, időről-időre azokat visszavette és a körülményekhez képest újonnan osztotta ki... a kerteket és ortványokat a telepítvényesek időnként csak annyiban és csak oly területben bírlanak, a mennyiben és a mily területben olyanokat a kincstár nekik haszonbérbe ád."

33 A község területe a 19. század végén 2917 kh volt, s ebből 34 kh szántó, 98 kh legelő, 23 kh terméketlen terület, 2702 kh pedig erdő, amit a kincstár állandóan saját kezelésében tartott. A termőföldek túlnyomó részét azok a lakosok kapták haszonbérbe, akik az uradalomnak fuvarozással tudtak szolgálni, vagyis igavonó állattal rendelkeztek. Még az 1930-as években is kb. 50 lakos között kerültek a szántóföldek kiosztásra.

34 A szántóföldi művelésre használható területek a század végétől az újabb betelepülés eredményeként tovább csökkentek, s egy-egy lakosra átlagosan 64 négyszögöl terület jutott, ami csak igen nehéz megélhetést tett lehetővé. Pedig a különböző statisztikai feljegyzések szerint a lakosság túlnyomó részének a mezőgazdaság biztosította a megélhetést. 1930-ban az összlakosság mintegy 50%-a (258 fő), 1941-ben, 1949-ben és 1960-ban pedig közel 90%-a (557, 454 és 498 fő) élt a földművelésből.

35 Ezek alapján természetes, hogy az erdő a település eddigi története során mindig fontos haszonvételi forrásnak számított, állandó kiegészítő jövedelmet biztosított. 32. VARGA G.-né. 1970. 465. Az 1930. évi adatokat 1. KLEIN G. 1939. 116. Ebben az időszakban az állatállomány a következő volt: 71 ló, 141 szarvasmarha, 9 sertés. A községben 4 iparos, köztük 2-2 kerékgyártó és cipész volt. A falunak 3 üzlete volt, közülük 1 az italmérés. 33. Jegyzőkönyv és végzés. 1895. HOM. HTD. Ltsz.: 53. 4496. 1. 34. KLEIN G: 1939. 116.; VARGA G.-né 1970. 465. 35. A statisztikai adatokat más Répáshutára vonatkozó közlésekkel együtt 1. VARGA G.-né 1970. 465-466. 30