Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

A községek „messze voltak, gyalog nem ment senki sehova" (daleko buli a pešo ňejšou ňikdo nikde). Legfeljebb a répáshutai férfiaknak voltak alkalmi munkakapcsolataik. Emiatt az elmúlt évekig a községbeliek szinte kizárólag egymással házasodtak össze. A másod-, harmad, negyed-unokatestvérek házassága természetes jelenség volt Répáshután, de gyakran fordult elő az első unokatestvérek összeházasodása is. Amióta a lakosság jó része (a férfiak és a nők egyaránt) a távolibb környéken, Miskolcon dolgozik (erdőgazdaságban, ipari üzemekben), a párválasztás is jelentős mértékben exogámmá vált. Ale se teras úí s inakedi aj zeni, aj vidávaju. (Most már máshonnan vannak a feleségek, s máshova mennek férjhez is.) Ismerkedési alkalmak, szórakozás. Mivel a községben szinte mindenki rokona volt egymásnak, az ismerkedés alkalmai is egyszerűbbek voltak. Legkedveltebb összejövetelek a nagyobb házaknál rendezett mulatságok (mulatšági) voltak. Vasárnap találkoztak itt a lányok és a legények. A lányok sokszor csak magukban jöttek össze valamelyik barátnőnél (u cimborki). Beszélgettek és kártyáztak (se kartali). Ha a fiúk is eljöttek, megkezdődött az ének és a tánc. A fiúk közül valamelyik tudott citerázni, harmonikázni. A csárdás volt a legelterjedtebb tánc. Jó időben minden vasárnap az iskolánál levő piactéren (na pľacu) szórakoztak a fiatalok, itt ugyancsak énekeltek, táncoltak. A szórakozásnak ez a típusa még az ötvenes évek végén is változatlanul zajlott le. Bálszerű mulatságokat csak újévkor (na Novi rok), farsangkor (na Fasangi) és pünkösdkor (na Rusadla) tartottak. Ezeket is - mindaddig, amíg nem volt művelődési ház, tehát a felszabadulás után még jó néhány évig - az iskolában bonyolították le. Az idősebb adatközlőnők közül alig vett részt rajtuk egy-kettő, mert valamennyien szolgáltak. A legények is ritkán járhattak haza a hegyekből, mert két hétig is dolgoztak az ölfavágáson (slog). Igazi fonókák (priadki) alig voltak, hiszen a kendert vásárolniuk kellett. Jórészt asszonyok jártak össze fonni, ilyenkor magukkal vitték a lányaikat is. Néha a legények is bekukkantottak, főként a lányok udvarlói. A fiatalok önálló fonókájáról csupán egy adatközlőnk tudott. No ta spivali na pradkoh, keď hat hodili, prasť, eSči aj hlapci hodili bláznili se. Keď spadlo vreteno, zodvihli ho, ňekceli ho dať, kirn ho ňeboškala. Na ta kartali se, no aj pripoviedki hovorili. (No, ott énekeltek a fonókákban, mikor fonni jártak, még a fiúk is jártak, bolondultak. Ha leesett az orsó, felvették, nem akarták odaadni, míg meg nem csókolta őket a lány. No, ott kártyáztak, na és történeteket meséltek.) Tollfosztót (párački) többször rendeztek azoknál a házaknál, ahol a lány eladó volt. Devki histali vidať do perini. (A lánynak készítették elő a férjhez menéséhez a párnába.) A lányok egészen apróra fosztották a tollat, az anya kézzel ellenőrizte, hogy nem szúr-e valamelyik pehely. A kosztonkát (kostonki) díszpárna vagy konyhabeli heverő (dikov) párnája feltöltésére használták fel. A legények is meg-megjelentek, tréfálkoztak, belefújtak a tollba, s hasonló bohóságokat műveltek. A lányok cukros kukoricát is főztek, majd az asztal köré ülve fogyasztották. Egymást is ugratták: Ti si Sicko! (Te mindent megettél!) Ti koncern lizice jis. (Te a kanál hegyével eszed!) A tollfosztó végén a legények hazakísérték a lányokat. A fiatalok közös szórakozását leginkább a farsang időszaka nyújtotta. Ilyenkor közös lakomát (hosána) rendeztek. Kéményseprőnek (kominár, kominarka) öltöztek, s összegyűjtöttek zsírt, tojást, kolbászt, szalonnát és bort. A gyűjtés vaskos tréfákkal is járt 280