Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

adott, a kapcsolat inkább érzelmi kötelékekre szűkült. Napjainkban már rendszeres az ajándékozás: nagy ünnepeken, születésnapon ruhát vesznek, az esküvőre is ruhát ajándékoznak. Egyik fiatal adatközlőnk mikulásra nadrágot, blúzt vett keresztgyerekének, húsvétra játéknyuszit, csokoládé nyuszit, tojást. A kórházban levő keresztanyja pedig 300 forintot küldött hároméves keresztfiának. Különösen drágák a bérmaajándékok: aranygyűrűt, aranyláncot vesznek vagy pénzt adnak (1000—2000 forintot). A keresztgyerekek karácsonykor, újévkor köszöntővel keresik meg keresztszüleiket, húsvétkor meglocsolják keresztanyjukat. Ilyenkor persze mindig kapnak ajándékot, pénzt. A keresztszülői kötelezettségek teljesítését mindinkább a falu közössége előtti igazolásként hajtják végre, emiatt mind nagyobb ajándékokat adnak, nehogy megszólják őket, illetőleg hogy dicsekedhessenek velük. Ugyanez a magatartás jellemző a lakodalmakon is. A gyerekágyas anyát (posťelkiŕía) az avatásig, tehát a keresztelőig számos rontó, ártó erőtől óvták. Emiatt a két világháború között még tiltották, hogy kimenjen a házból. Az eresz alá kiengedték, de az utcára nem mehetett. Svekra lebo matka: Neiď venkaj, bo ti bosorki shiťa! (Az anyósa vagy az anyja: Ne menj ki, mert a boszorkányok megfognak!) Nem hozhatott vizet, nem mehetett az istállóba, óvták a szemmelveréstől is. Nem feküdhetett az ajtó felé, mert úgy a temetőbe húz (do cinterina tuha). A haját sem köthette kontyba, míg fel nem avatták. Mint látjuk, a tiltások egy része azzal az ősi hittel függött össze, hogy az avatásig az anya tisztátalan, s bajt hozhat. A tiltások jó része azonban elhalványult, hiszen a mai idős asszonyoknak annak idején már harmadnap fel kellett kelniük, hogy ellássák a gyermeküket, kimossanak, rendet tegyenek a szobában. Egyik adatközlőnknek már másnap fel kellett kelnie, mert nem volt, aki segítsen. A hagyomány szerint egyébként a keresztelőig kellett volna feküdniük. Utána vetették be az ágyat. Az újszülött a keresztelőig az anyjával együtt az ágyban feküdt az ágy végén. A pólyába a kezét is bebugyolálták, nehogy megkarmolja az arcát. A lábát szintén erősen leszorítva tekerték be, nehogy görbe lába legyen. A csecsemő. A keresztelő után bölcsőbe (kolíska) került. Amíg nem járt, pelenkát kapott. Fehér pelenkát, szép ruhácskát csak a keresztelőre adtak rá, ill. ha az orvoshoz kellett vinni. Egyébként régi vagy idősebb testvéreitől örökölt holmit kapott. Pelenkát is elhasznált ruhadarabokból készítettek. A bölcsőt kölcsönbe adták az ismerősöknek, ha a családnak már nem kellett. A két világháború között nem volt fülbevalóra (olingre) pénzük, nem fúrták ki a lányok fülét. Ha a lányok felnőtt korukban vettek maguknak, ekkor kellett kifúratniuk. Napjainkban a keresztanya már a keresztelőre megveszi a fülbevalót. A csecsemő kipállott testecskéjét hintőpor helyett a tetőzet szarufáiból összegyűjtött, a bogarak által őrölt forgácsporral hintették be. A bölcsőt az ágy mellé helyezték, s ha éjjel árt a gyerek, kezével ringatta az anyja. Egyik adatközlőnk - mivel soha sem tudta kialudni magát — odavette az ágyába a lányát magához, s hagyta, hadd szopjon. Közben elaludt, s a gyerek a testét több helyen feketére szívta. Tak se smeli, ze ona cica, ďe dopadne! (Úgy nevették, hogy ő ott szopik, ahol éri!) Az volt a szokás, hogy a csecsemőt kezdettől fogva akkor szoptatták, amikor sírt, tehát akármikor kért. Igyekeztek minél hosszabb ideig szoptatni, mert azt tartották, hogy amíg szoptat az anya, addig nem esik teherbe. Žebi druhé ňebulo Meď. (Hogy ne legyen mindjárt másik.) A szokásnak megfelelően a gyerekágyas asszony általában 5—6. hétre 18* 275