Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

És ő halott volt. Ő meghalt, a gyereke csak mozgott. Azután ő is meghalt. Ott volt benne, úgy is maradt. Eltemették, és megvan. Úgy volt. No, éjszaka bármelyik visszatérhet, csak látogatóba, amelyik eljön.) A szülés. Az első gyermek eljövetele a répáshutai szlovákok körében is kiemelkedő jelentőségű esemény volt. A hagyomány szerint elsőnek itt is fiút vártak, kivált az apák: Už len hlapca! Biztos, že hlapi hlapca kceli! (Már csak fiút! Biztos, hogy a férfiak fiút akartak!) A várakozás ellenére a reménykedés sokszor nem vált be:Muhli sme čekať, a hat keďňebul! (Várhattuk, ha nem volt!) Bulo, že ňe to bulo, čo čekali. Jej muž len: hlapec, hlapec! A len ďevča prišlo. (Volt úgy, hogy nem az lett, amire vártak. A férje csak: fiú, fiú! És mégiscsak lány jött.) Egyik adatközlőnk elmondotta, hogy két lánya született egymás után, s csak tizenegyedik évre jött meg a várva várt fiú. Az első gyermek öröme azonban elhomályosította a világra jött nemét, ilyenkor még megbékéltek a sorssal. Az egymás után sorjázó gyerekeknek külön megnevezésük nem volt, csupán az utolsónak fogant gyereknek volt kaparék (poSkrobek) a neve. Ostatne keď bulo, tak poSkrobek, čo viSkrabali se. (Az utolsónak kaparék, amit összekapartak.) A szülést századunkban Répáshuta jelenlegi lakóinál már a bába vezette le. A bába és az asszonyok egyforma jelekből következtettek a szülés idejére. A bába szerint „a has úgy leülepedik mán a szülés fele." Az egyik adatközlő véleménye: „Už spadne jej brüh. (Már lejjebb esik neki a hasa.) A könnyű szülés érdekében nem tettek fogadalmat, de a vallásosabb asszonyok az istenhez fohászkodtak: Mohla se poprosiť boha, žebi mala lehko. (Megkérhette istent, hogy könnyebb legyen a szülése.) A bába egyébként is számon tartotta a terhes asszonyokat, és már várta, hogy hívják. (A jelenleg nyugdíjban levő bába, Lubai Jánosné 1933-ban jött a községbe, s egy szlovák férfihez ment feleségül. Az idősebbek az őt megelőzőre emlékeznek.) A bábáért legtöbbször a férj szaladt el. „Akárhogy csattogott, esett az esső, már én mentem mingyár." Megvizsgálta az asszonyt, a gyerek fekvését, koponyáját. Várta a szülés kezdetét. A szülést ő vezette le, s elvégezte a szülés utáni teendőket is. Az első gyereknél nyolc napig, a másodiktól 6 napig járt a házhoz. Fizetése a második világháború előtt 8 pengő volt. „Ezt is csak háromszorra kaptam meg sok helyen." Napjainkban mentőt hívnak, s a miskolci kórházban szülnek. Korábban a szülés háznál történt. A szülő nő az ágyában feküdt. Adatközlőink életében bajelhárító okokból már nem készítettek mennyezetes ágyat, a bába szerint csak a szülés idejére szögeltek fel lepedőt, hogy illetéktelenek ne lássák a vajúdást, utána mindjárt eltávolították a lepedőt. A szülő nő neve: posťelkiňa. Olyan ruházatban szült (zlehla, bula ril'ata), amilyen volt neki: Jak bula, tak už. (Ahogy volt. úgy.) Nem öltözött külön fehérneműbe, mert nem tellett rá: Ta nijak. Len aki som mala. (Sehogy sem [öltöztem]. Csak amilyen volt.) Ha bába nélkül folyt le a szülés, régi ruhadarabokat hasítottak fel (roztrhali Satij, és ezeket terítették a vajúdó nő alá. A bába gumilepedőt hozott, előbb azt terítette le, majd rá „fejér ruhát" rakott, hogy „ha a gyerek kibújik, hát a lepedőre menjen, és azzal ugye elfogom ". Az anya kontyát leengedték, de nem bontották ki a copfot. Len spustili, dolu jej viseli vrkoče. (Csak leengedték, lelógtak a varkocsai.) Ha nehéz volt a szülés, közben 265