Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Krupa András: Születési és házassági szokások
Mivel Répáshuta népének szokásrendje még nincs feldolgozva, 3 dolgozatunkat leíró módszerrel készítettük el. Arra törekedve, hogy minél több eredeti népi szöveget adjunk közre, hogy ezáltal is hitelesebb és árnyaltabb képet alkothassunk születési és házassági szokásaikról. Az anyagot a miskolci Herman Ottó Múzeum répáshutai gyűjtő tábora résztvevőjeként 1979 júniusában gyűjtöttük. A szokásleírás századunk 20-as éveitől ad áttekintést. Ugyanis a legöregebb adatközlőink ez időben házasodtak vagy szültek, tárgykörünkben tehát korábbról tőlük nem kaphattunk megbízható adatokat. A különböző korú adatközlők közlései ugyanakkor lehetőséget nyújtottak az összevetésre, a szokások változásának a követésére is. A 30-as, 40-es évek nem mutatnak feltűnőbb változást. Az átalakulás terén élesebb határvonalat a felszabadulás utáni évtizedekben, különösen az 50-es, 60-as években érzékelhettünk. SZÜLETÉSI SZOKÁSOK A gyerekek száma, gyerektelenség, fogamzásgátlás. A répáshutai szlovákok a gyerekáldást szükséges és természetes dolognak tartották. Századunk közepéig a sokgyerekes család volt jellemző. De a sok gyermek a mai legöregebbek véleménye szerint is inkább elkerülhetetlen szükségszerűség volt, mintsem örömteli helyzet: Aj mi sme šesťd'eťí mali, pedig ta len sme ňekceli, a len sme mali. (Nekünk is hat gyerekünk volt, pedig nem akartuk, s mégis volt.) Az idős nemzedék visszaemlékezéseiben a leggyakrabban emlegetett háttérok a szegénység: Tedi vela bulo a hudoba bula vidi. (Akkor sok [gyerek] volt, és szegénység volt mindig.) Emiatt egyre inkább kívánták, hogy minél kevesebb gyerekük legyen: Ač len menej! (Csak minél kevesebbet!) Ez a nemzedék azonban inkább csak az óhaj szintjéig jutott el: a szüleiknél (a századfordulón) az általános a 6-7—8—9—10 gyerek volt, de nekik (30-as, 40-es években) is általában 4—5-6 gyereket kellett nevelniük. Nem ritka az ennél több gyermek sem, sőt előfordult 13 gyerekes család is. A gyerekáldás csökkenésével maga a közösség is egyetértett. A sokgyerekes családok egyre gyakrabban a szóbeszéd és a gúny tárgyaivá váltak. Ezt tükrözi adatközlőink egyértelmű véleménye is: Nač narobiťe telo ďeťov? (Minek csináltok annyi gyereket? ) Moja kmotra mala vela: seď em. No ta tu je jeden sused: Že ta čo bude s tima ďeťma, keď telo vela majú? (Komámasszonyomnak sok gyereke volt: hét. No, erre itt az egyik szomszéd: Hogy mi lesz ezekkel a gyerekekkel, hogy ilyen sok van nekik? ) Bula tu jedna suseda a prišla gu nas na ponos. A ona se šanovala, že ona ma vela ďeťoh. A vtedi povedal ten, oni človek. . .: Netreba one, hleďeťgerendi, ale fiďelujťe, že gďe robiťe! (Volt itt egy szomszédasszony, s eljött hozzánk panaszkodni. Sajnálta magát, hogy sok gyereke van. És 3. GUNDA B. szerint is Répáshutáról és a másik két Hutáról (Bükkszentkereszt, Bükkszentlászló) keveset tudunk. 1979. 123. ö a természetfeletti lényekkel kapcsolatos hit típusalakjait, jellegzetességeit dolgozza fel: GUNDA B. 1979. 123-133. A községnek főként az anyagi kultúrabeli és nyelvi elemeit dolgozták fel: v BAKÓ F. 1964. 187-211.; 1968. 67-91. KOLODZEY Z. 1970. 39-56. SIPOS I. 1958. DIVICANOVÁ, A. 1980. 121-124.: Néhány jeles napi szokást és szöveget közöl. 260
