Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

Az olyan forráshelyeket, amelyeknek valami gyógyerőt tulajdonítottak, búcsújáró helyként is látogatták. (Ennek a vizét ma is sokan szívesen isszák.) Ilyen forrásnak tartották pl. aSzentkúton levő csodaforrást, amit elsősorban fájós szemű betegek látogattak. A szomszédos Kacson is volt egy melegvizes forrás, ennek a vize reumát, köszvényt gyógyított. Sokan háton, lepedőbe kötött edényekben hordták haza az úgynevezett „köszvényvizet" (hoscová voda). A favágók igen sokszor dolgoztak olyan helyen, ahol a közelben nem volt semmiféle forrás. Ilyenkor, ha szomjasak voltak, tavasszal úgy segítettek magukon, hogy megfúrták a fiatal jávor- vagy a nyírfa törzsét, majd a fúrás helyére egy kis csövet illesztettek, s az onnan kifolyó jávorfa vagy nyírfa nedvét, az úgynevezett „vizecskét" (vodička) megitták és így oltották szomjukat. Már az elmondottakból láthattuk, hogy Répáshuta határa és éghajlata nem volt alkalmas szőlő termelésére. Mégse maradtak bor nélkül. Eljártak a délebbre fekvő hevesi és borsodi falvakba, Kacsra, Bogácsra, Cserépfaluba, Egerbe szőlőt kapálni. Munkájuk ellenében szőlőt, mustot, bort kaptak, s azt hazaszállították. Voltak szőlőtermelő falvak, ahol a leszállított tűzifáért borral fizettek. Az így szerzett bort a fuvarosok felszállították Répásra. Az idősebb favágók és szénégetők legkedveltebb itala az úgynevezett bundapálinka volt. Krumpliból égették. Viszonylag nem volt erős szesztartalma. Az alföldi falvakban olcsón árulták és a fuvarosok a lehordott mészért sokszor ezt a pálinkát hozták fel a községbe.

30 Igen népszerű volt még a gyömbérpálinka is (dumbierová p.), amit elsősorban a gyöngegyomrúak kedveltek. Néhány adatközlő szerint a századforduló éveiben (1900-1910) Répáshután néhányan elsajátították a házi sör (domáce pivo) készítését is. Megszedték a komló virágát, azt leöntötték langyos vízzel, adtak hozzá egy kevés kovászt és cukrot, majd az egészet felfőzték. Az így nyert folyadékot lassan hűlő edényekbe öntötték, rongyokkal körülbugyolálták és egy nagyobb ládába helyezték bele. Itt lassan kihűlt. Kihűlés után itták. Sokan üvegekbe töltötték, s azt hideg helyre tették. Színe és íze nagyon hasonlított a mai feketekávéhoz. Főleg szénakaszáláskor itták a kaszások szívesen. Ma már nem foglalkoznak vele. Az alkoholos italok fogyasztására főleg lakodalmakon vagy valami nagyobb (közös) munka végzése után került sor. (Pl. házfal építése, l-l szenes boksa vagy mészkemence sikeres kiégetése után.) Ezt a közös ivászatot (pijatika) általában áldomásnak. (oldomáS) nevezték.

3 l Itt tartjuk kívánatosnak megemlíteni, hogy a tea (teja) és a feketekávé ivása egészen új keletű szokás. A teát körülbelül az I. világháború után az orvosok rendeletére a spanyolnáthajárvány ellen kezdték rummal inni. A feketekávé népszerűsége a II. világháború után vált általánosabbá. A helybeli, községi élelmiszerüzletben egész nap üzemben van a kávépresszó, ahol jutányos áron kapható a frissen főzött feketekávé. Megfigyeléseink szerint ma már nemcsak a fiatalabb nemzedék, de a 60 éven felüliek (nyugdíjas dolgozók) is megisszák naponta a maguk egyszer-kétszeri kávéadagját. 30. VIGA Gy. 1980. 256. 31. BAKÓ F. 1968.274. 218