Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Michal Markuš: Táplálkozás
nálták. Ehhez azonban későbben a boltokban árusított sörélesztőt is tettek. Ha a kenyértészta lassan kelt, a répáshutai szlovák gazdasszonyok jellegzetes cuppantással (cmukanim) biztatták-serkentették a kelésre. Persze manapság már Répáshután nemigen sütnek az asszonyok kenyeret. A kenyérsütő kemencék kikerültek a lakásból, ezzel megszűnt a kenyér házi sütése. A mai mindennapi szükségletet a helyi élelmiszerüzlet látja el, Mindennap megkapják a városi péküzemekből a szükséges kenyérmennyiséget. Ugyanitt látják el a községet lisztneműekkel is. A répáshutai asszonyok a kenyérüzemekben sütött kenyerekkel meg vannak elégedve. A régi répáshutai kalácsok — mint arra már az előző sorokban is utaltunk -, kezdetben nem sokban különböztek a kenyértésztából gyűrt és sütött egyszerű „lángosoktól". A kásával, túróval, lekvárral sült lángosnak kásás, túrós, lekváros (kalács) volt a neve (kašovník, syrovník, lekvarník). Ahogy ritkultak a kenyérsütő kemencék, úgy maradtak el ezek az archaikus kalácsok is. Az archaikus kalácsok kategóriájába sorolták az idősebb répáshutai asszonyok a bogácsa (bogáč) nevű, lisztből és tejből gyúrt, kerek formájú pogácsákat is. Disznóölés idején ezeknek volt egy kiadósabb, sózott hájjal (sadlo) vagy töpörtyűvel, (škvarky) összegyúrt változata. Ezt megkülönböztetés végett szlovákul kreháčnak nevezték. Ez utóbbi változatot főleg a férfiak borivás közben fogyasztották. A répáshutai nagy ünnepek (karácsony, húsvét) és a lakodalmak legjellegzetesebb kalácsa a fehér, fonott kalács volt (biely pletený koláč). Az ilyen ünnepi kalácsot a szomszédos palóc falvakban (Nógrád, Heves megyékben) morványnak vagy radosznyiknak nevezték. 18 Igen figyelemreméltó, hogy Répáshután ezek az elnevezések nem használatosak. A fehér fonott kalácsot három ágból fonták. Alakja kerek vagy téglalapú volt. Nagy ünnepekre, lakodalmakra sok helyen még ma is sütik, persze csak ott, ahol még megvan a régi sütőkemence. A kalácsnak a lakodalomban fontos funkciója volt. és megvan még ma is. Mielőtt a násznép az esküvőre indult volna, ezt a fonott fehér kalácsot egy külön kosárba tették és egy díszes kendővel (hantuch) letakarták. Útközben osztogattak belőle azoknak, akik szembejöttek a násznéppel. Ugyancsak ebből a fonott kalácsból — a lakodalmi vacsora végén -- a menyasszony éjfél előtt minden vendéget megkínált. A lakodalmi kalácsoknak az ilyen rituális funkciója ismert volt a szomszédos palóc falvakban is. Igen archaikus kalácsnak tartották a bábakalácsot (baba) is. Ennek a sütésére akkor került sor, ha a család tulajdonában levő tehén megellett. Az elles utáni sárga tehéntejből, liszt hozzáadásával, cukor és fahéj ízesítésével lágy tésztát gyúrtak, majd az egész masszát vastepsibe öntötték : és a kemencében megsütötték. (Magyar falvakban az ilyen tésztát pitének nevezték.) Az így sütött bábakalácsot főleg a gyermekek szerették. Ma már csak nagyon elvétve, de az idősebb gazdasszonyok még olykor sütik. Igen figyelemreméltó, hogy a répáshutai szlovákoknál a karácsonyesti mákos gubának (opekance s makom) kétféle elnevezését ismerik: kvaka és bobaíky. Ennek a rituális ételnek kétféle elnevezésével élnek akkor is, ha magyar nyelven beszélnek egymás közt: guba ésgúnárnyak. A kvaka és a guba elnevezést — megfigyelésünk szerint— inkább a gömöri származású családok használják. A bobaľky és a gúnárnyak változatot inkább a 18. BAKÓ F. 1955. 393.; MANGA J. 1979. 179.: SCHWALM Ľ. 1973-74. 318.; SCHWALM E. 1975. 87.;SCHWALME. 1981.351. 14 Répáshuta 209
