Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

szükséges mézzel a répáshutai családokat. Ma a répáshutaiak mézszükségletét a helybeli élelmiszeres üzletek látják el. Répáshuta egykori élelmiszer- és nyersanyagellátásában a fogattal rendelkező fuvarosgazdáknak igen fontos szerepük volt. Ez a réteg kizárólag fuvarozásból élt. A községhatár 30—40 hektárnyi termőföldjén nem termett meg a kenyérnek való búza, rozs, árpa, zab vagy kukorica. Ezeket a nyersanyagokat részben a miskolci Búza-térről, részben pedig a Bükk hegység déli oldalán fekvő magyar falvakból kellett beszerezni. Akinek volt fogata, az erdőn kitermelt fát, szenet vagy meszet szekérre rakta és elvitte Miskolcra, ahol a fáért kapott pénzből lisztet és más szükséges élelmiszert vásárolt, s azt fogatján behozta a faluba. A 19. század első felében a faszenet hordták a környékbeli hámorokba, legtöbbet a Szinva völgyébe Diósgyőrbe. A szénért kapott pénzért, a fuvarért élelmiszert vásároltak. Az égetett meszet a meszes szekerek a déli irányban fekvő magyar falvakba hordták, cserélték a meszet gabonaneműekért, lisztért stb. Egy kg mészért 1—2 kg szemesterményt vettek (cseréltek). E csere forgalmat végrehajtó fuvarosgazdák a Bükkből kiérve eljutottak Cserépfaluba, Bogácsra, Mezőkövesdre, Egerbe, Átányba, Füzesabonyba, Jászapátiba, Jászladányba, Tiszafüredre, Tiszaburára, Szolnokra. Voltak fuvarosok, akik a tiszai kompon átkelte^ és eljutottak Szabolcsba, Polgárra, Tiszalökre, a hajdúvárosokba, Nyíregyházára, egészen Nagykállóig. Az effajta áru- és termékcsere gyakorlatban volt már a 19. század első felében is. Reguly adatai szerint a palóc falvak fuvarosgazdái is elsősorban fát, zsindelyt és deszkát hordtak le szekereiken Gyöngyösre és környékére.

3 Visszafelé ők is gabonaféléket, főleg kukoricát szállítottak a nógrádi és borsodi falvakba. A répáshuta fuvarosok a felhozott gabonaneműeket a legtöbbször már útközben, Kacson, Cserépfaluban, Miskolcon vagy a diósgyőri és hámori vízimalmokban megőrölték és liszt formájában hozták be a faluba. A századforduló éveiben háromfajta lisztre őröltek. Az első volt a kenyérliszt (chlebová múka j, a második a grízes (grisová, griska), a harmadik a barna (barnavSia múka) - amit főleg főtt tészta gyúrására használtak fel. Nyári időben igen sok répáshutai favágó és szénégető lement az Alföldre szezonmunkára, aratásba (Ernődre, Mezőkövesdre, Nagymihályba, Szikszóra stb.). Voltak aratócsoportok, akik eljutottak Szabolcsba is (Kemecse, Nyírtét). Ezek a szezonmunkát nagyobb uradalmakban végezték. Egy ilyen csoportban 20—25 pár is aratott. Voltak olyan csoportok is, akik az aratáson kívül a hordást (zvážanie) és a répakapálást is vállalták. Ezek a szezonmunkások is terményben kapták meg a munkadíjukat. A keresett terményt vonaton szállították Miskolcra, onnan pedig már a fuvarosok hordták Répáshutára. Egy-egy ilyen szezonmunkán a család annyi terményt tudott keresni, hogy ez elég volt az egész évi fogyasztásra. Voltak olyan családok is, akik a szőlőkapálást és a szüretet vállalták magukra. Ezek főleg Egerbe jártak le. Az itt végzett munkájukért szőlőt, mustot, bort vagy terményt kaptak. Voltak, akik inkább pénzért dolgoztak. Ma már a répáshutaiak nem járnak ilyen szezonmunkára, a konyhára szükséges nyersanyagokat a helybeli élelmiszerüzletekben szerzik be. Ez az üzlet a község lakóinak egyöntetű véleménye szerint közmegelégedésre látja el a helybeli fogyasztókat minden szükséges nyersanyaggal és élelmiszerrel. 3. REGULY A. 1851 (1975) 106. 202