Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

TÁPLÁLKOZÁS MICHAL MARKUS Tudjuk, hogy az emberi táplálkozás, az elfogyasztott élelmiszerek tartalmát és színvonalát, azok alakulását sokféle külső és belső tényező határozza meg. Ezek közül a legszámottevőbb tényező az a környezet, ahol az ember él és állandóan tartózkodik. Ezek a földrajzi és éghajlati tényezők igen jelentős szerepet játszottak — és játszanak még ma is — a Bükk hegységben fekvő Répáshuta lakosságának mindennapi életében. A község pontosabb keletkezési idejét nemigen ismerjük. De annyit mégis tudunk, hogy azt már keletkezése óta hatalmas erdőrengeteg vette körül. Termőföldje nemigen volt és így az élet mindennapi fenntartásához szükséges nyersanyagokat csak nehéz fizikai, erdei munkával tudták maguknak biztosítani. Az itteni életfeltételeket tehát kezdettől fogva az erdő és annak termékei szabták meg. Ez magyarázza meg azt, hogy a répáshutai férfiak és nők miért ismerték — és ismerik még ma is — olyan jól a környező erdők flóráját, fűjét-fáját és annak különböző termékeit. Ha valahol — akkor itt Répáshután élnek még legelevenebben az egykori gyűjtögető gazdálkodás emlékei.

1 Az alábbiakban, csak nagyon vázlatosan az itteni erdőkben gyűjthető növényeknek, különféle vad gyümölcsöknek a korábbi táplálkozásban kimutatható szerepére és jelentőségére kívánjuk felhívni a figyelmet. A répáshutaiak emberemlékezet óta igen gondosan szedegették az erdei epret (szlov. jahody, Fragaria vesca), a málnái {maliny, Rubus idaeus), a szedret (černice, Rubus fruticosus), a somot {drienky, Cornus mas), a vadalmát (Malus silvetris), a vadkörtét (Pirus piraster). E két utóbbit szlovák nyelven sokszor közös néven plankyvs.dk is nevezték. Szedegették a vadcseresznyét {divá čerešňa, Cerasus avium), a csipkebogyót {šipky, Rosa canina), sőt még a barkóca (breskyňa, Sorbus torminalis) terméseit is. A somot és a csipkebogyót a kemencében szárították és a téli estéken, legtöbbször tollfosztáskor (páračkaj vagy a fonóban (priadky) fogyasztották. A som bogyóiból ha jó termés volt, pálinkát is főztek. A dér által megcsípett csipkebogyókból lekvárt főztek, de voltak, akik teának is főzték. Igen sok asszony volt, akik a szárított csipkebogyót a miskolci piacra hordozták el. Itt kereskedők vásárolták fel, elég jól megfizették az árát. A répáshutai asszonyok úgy tudták, hogy a szárított csipkebogyót előbb a malomban megőrölték, s utána elszállították, s ott valami robbanóanyagot készítettek belőle. A barkóca termését is szedegették, mert azt a diósgyőri vasmunkások feleségei vásárolták fel. 1. Átfogóan tárgyalja e kérdést jelen kötetben KÓCZIÁN G. tanulmánya. 199