Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

D. Fügedi Márta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás

félét eladni. Maguk készítette laposmadzagot (snura) azonban nemcsak kantárnak, hanem más célra is használtak, így pl. a fa háton való hazaszállításához is. Szintén házilag készítettek kendercérnát (cverna), melyet elsősorban a vászonfélék varrásához, összeerősítéséhez, beszegéséhez, foltozásához használtak. A házicérna úgy készül, hogy két tele orsót egyre gombolyítanak fel, majd mosás, fehérítés után újra a kerekes guzsalyra tekerik, de az eredeti iránnyal ellentétesen, visszafelé. Ez a mozgás egyenletesen összecsavarja a szálakat, így lesz erős és tartós a cérna. A gazdálkodásban használt vászonfélékkel szemben a paraszti háztartásokban elsősorban a jobb minőségű kenderből font finomabb fonálból készült textíliákat használtak. Amíg más vidéken többfajta rostminőséget is elkülönítettek, s ennek megfelelően több vászonminőséget tudtak előállítani, itt csak a konopenak nevezett finomabb kenderből, illetve annak pamuttal kevert finomabb változatából készültek a háztartás textiljei. A háztartásban, lakásban használt vászonfélék egy csoportja kizárólagosan praktikus, azaz köznapi használati funkciót töltött be, a másik csoportnak pedig elsősorban a szokásokban, ünnepi eseményekben volt konkrét szerepe. Ez utóbbiak sokkal díszesebbek és értékesebbek voltak, hiszen mint az ünnepek kellékei, tulajdonosaikat, használóikat is reprezentálták. A köznapi és ünnepi vászonfélék használatának különbsége, mennyiségének aránya jellemző lehet egy-egy paraszti közösség vagy tájegység népi kultúrájára. A paraszti háztartásokban a mindennapos használatú vászonfélék általában alig díszítettek, ezeknek elsősorban tartósaknak kell lenniük. Törlőből, törülközőből (uterák, uterka) általában 10—15 volt egy-egy háztartásban. A törülközőket beleszövött csíkkal díszítették, és egybe szövették le a cserépi asszonyokkal. A vásznat általában még hosszában kettévágták, hogy egy adott mennyiségből több törülköző legyen. A díszes, kivarrott törülköző nem nagyon volt divatban, ünnepi alkalmakra inkább már a boltban vásárolt törülközők jelentek meg. Négyszögletes volt a kenyérkendő vagy szakajtókendő (obrus na vahanec), amiből legalább 12—15 volt egy háztartásban, és egyszerre négyet használtak. Abroszból (obrus) a század elején 3—4, később 10-12 tartozott a stafírungba, mérete két rőf, azaz 150 x 150 cm. Volt egyszerű vászon, félpamutos, tiszta pamutosis. Ünnepi alkalmakra azonban (keresztelő, húsvét, búcsú stb.) hamar elterjedt a Miskolcon vásárolt damasztabrosz használata. Az ágynemű emberemlékezet óta nem készült vászonból, csupán a lepedő. Ebből legalább 6-8 tartozott a stafírungba. A halálra való lepedőt itt is külön elkészítették. Bár a bükkalji falvakkal való sokoldalú kapcsolat során azt is megfigyelték, hogy ott a halálra való lepedő milyen díszes volt, itt nem fektettek erre nagy súlyt, a sima fehér lepedő szélét kisingolták vagy széles csipkével díszítették. A halálra való lepedő már a 30-as évektől általánosan fehér gyolcsból készült, míg a többi lepedő vászon maradt. Hantusek, hantuska vagy komakendő a neve annak a hosszúkás formájú, kb. 70x50 cm méretű térítőnek, melyet valóban csak ünnepi alkalmakkor használtak. Ezzel terítették le a gyerekágyasnak, kománénak vitt ételes kosarat. Húsvétkor hosszúkás kosárba sonkát és egy kis gömbölyű kalácsot készítettek, mellé tojást, és egy szál tormát tettek, és a hantusekkel letakarva vitték el Bükkszentkeresztre a templomba megszenteltetni. Az öregek szerint hazatérve háromszor körüljárták a kosárral a házat és csak utána vették 194