Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: Árucsere (Adatok egy termelési táj körülhatárolásához)

Sajátos geográfiai adottságaik, a magas szintű erdei ipar, s ennek termékei révén a Bükk hegység belsejének falvai sajátos ecologiai „fülke" szereppel bírtak; az árucsere itt a lakosság létalapja, tevékenységének meghatározó része a megtermelt javakkal történő — különböző formájú — kereskedés. Mindez igen korán kialakította a pénzgazdálkodást e településeken és sajátos társadalmi rétegződést hozott létre. Jelen tanulmány Répáshuta árucseréjének főbb jellemzőit kívánja bemutatni, számba véve annak formáit, kapcsolatait, az Alföld és a hegyvidék árucseréje szempontjából általánosítható törvényszerűségeit, s emellett figyelmet szentel a település egyéb külső kapcsolatainak is. Az árucsere közvetítői A falu árucseréjének, kereskedelmének nem alakult ki állandó közvetítő rétege, Valamilyen módon, különböző fokon szinte minden család bekapcsolódott az árucserébe. Az éves munkaritmushoz és a vagyoni helyzethez igazodva természetesen más-más lehetősége volt az egyes csoportoknak az árucserére, az egyes tevékenységi formák azonban rendkívüli mobilitást mutatnak. A társadalmi rétegződés korántsem ilyen mobil, de a lehetőségek keretein belül az emberek sokféle lehetőséggel megpróbálkoztak, igazodva a mindenkori lehetőségekhez. A falu árucseréjében legaktívabban, s legtöbb lehetőséget birtokolva az igás állatokkal, főleg lovakkal rendelkező fuvarosok vettek részt. A fuvarosok voltak a legtehetősebbek; vagyoni helyzetük és tevékenységi formájuk elérendő cél és modell volt a többiek számára. (Hasonlóan tehetősek voltak a mészégetők, s gyakran a szénégetők is, ők azonban nem szolgáltak modellként. A szegényebbek számára elsősorban a mozgékonyság, a változatos tevékenységi formák, a mindenkori gazdasági helyzethez való gyors alkalmazkodás volt a példa, s nem egyszerűen az anyagi előnyök.) A fuvaros számára mindig volt munkalehetőség a helyi erdészetben is, de ha ez nem volt elég kedvező, akkor másutt is vállalhatott munkát, de a falun belül is jutott más lehetőségekhez (faszén fuvarozása, mészárulás stb.). Eljártak fuvarba a Boldva-völgybe és Ózd környékére is, főleg olyan helyekre, ahol nehéz volt a fa leközelítése. Bandában mentek el, 10—15 fogattal. Maguknak szervezték meg a távoli munkát, ami a helyinél lényegesen több jövedelmet jelentett. Ezzel szemben a termelők, gyalogmunkások ki voltak szolgáltatva a helyi munkalehetőségeknek. Emellett a fuvaros anyagilag lényegesen jobban megbecsült volt, mint a termelő. A falubeliek véleménye szerint a fuvarosnak annyit kell keresnie, mint három termelőnek, mert 1. rész maga a fuvaros bére, 2. rész a szekér, 3. rész a lovak bére, s csak a 4. rész a termelőé, aki a fát kitermeli. A fogattal — elsősorban távoli és gyors fuvarozásra is alkalmas lovasfogattal — rendelkező fuvaros megkülönböztetett helyzetet élvezett a faluban: lényegében vállalkozói státust biztosított önmaga számára, megteremtve ezzel gazdasági, társadalmi és szociális előrejutásának alapfeltételeit. Ezt a megkülönböztetett szerepet főleg századunk második évtizedétől élvezik a fuvarosok, nemcsak Répáshután, hanem a Bükk egész területén, mióta - a gazdasági vállalkozások lehetőségének kihívására - a falvak igaerejének zömét lovakra cserélték. A fuvaros már 10-12 éves fiait igyekezett belenevelni a munkába. 13—14 éves korban a fiú már önálló fuvarba mehetett. S ha apja olyan tehetős volt, hogy külön fogatot vett számára, akkor ez a család anyagi javainak 172