Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Hagyományos közlekedés és szállítás

A gyalogosközlekedéshez és -szállításhoz kapcsolódik a teherhordó állatok alkalmazása. Répáshutáról nemcsak szekereken szállították a meszet, hanem málhás szamarak hátán is.

13 A bükki mészégetést monografikusán feldolgozó tanulmányában Bakó Ferenc a mész értékesítésével, szállításának módozataival is foglalkozott.

14 A viszonteladók között megemlékezett a gyalogosan meszet batyuzó asszonyokról és a kofákról. A batyusok a közeli településekre jártak, s csupán néhány kilós tételeket cipeltek. A málhás szamarakkal dolgozó árusok távolabbi településekre is eljutottak. Egy-egy szamárra kb. 80—90 kg meszet raktak. „Általában két szamarat hajtottak, s a mész az állatok hátán átvetett, bekötött szájú zsákokban (meh) volt."

15 Viga szerint Répáshután az 1910-es években még 8—9 pár szamarat tartottak ilyen céllal, s a szamárral való meszelés 1920 körül szűnt meg. Néhány málhás szamár azonban még később is volt a faluban. Tulajdonosaik a mészkemencék körül gyűjtötték össze a szekerek után visszamaradó, hulladék meszet. Vittek érte egy üveg bort a mészégetőknek. Nyerget nem használtak, csak egy rossz pokrócot vetettek az állat hátára. A zsákot keresztbe fektették rajta és a somar hasa alatt összekötötték a két végét, nehogy lebillenjen. Főként a Bükkalja falvaiba jártak (Kacs, Lator, Sály, Borsodgeszt) vagy észak felé (Nagyvisnyó, Dédes, Mályinka). A meszet terményre cserélték vagy élelemért (zsír, liszt, kása) adták. 2. Csúsztatás, vontatás, szán. A Bükk-fennsíkon a szénát gyakran vontatták igaerővel olyan helyre, ahol a szekér rakodása könnyebben ment. Egy hosszú lánccal körülkerítették a rudast és egy lovat fogtak elé hámfával vagy két ökröt. Vontatás közben nem hullott el a széna, pedig néha 100—200 méterre is elhúzatták. Rudasvontatásnak nem él az emléke. Kerekes csúsztatóval szénát nem szoktak közelíteni, csak mészkövet. Meredek hegyoldalakon a kis szénaboglyákat gyakran emberi erővel csúsztatták le. Két fenyőrudat, vagy ritkábban a helyszínen vágott lombos ágat használtak a csúsztatáshoz. Az egyik végükön kihegyezett, kb. 4—4,5 m hosszú rudakat a babinca alá dugták, a szénarakást egy lapos kötéllel átlósan lekötötték. A két rudat végeinél megragadva egy ember húzta a rakást, miközben a rudak másik vége a földön csúszott.

16 Rendszerint 10—12 kisebb rakást hordtak össze, s azokból raktak egy nagyobb boglyát. Ezt rudasnak nevezték. A téli boglya neve kopa, amit 5—6 vagy még több szekér szénából raktak. Közepébe hosszú, 6-8 m-es fenyőrudat állítottak (druk). A kopa nem fülledt be, mert az árboc mellett levegőzött a széna. Lombos gallyon, mogyoróágon asszonyok szoktak szénát csúsztatni, akik sarlóval jártak az erdőre füvet, szénát gyűjteni. Csúsztatni szokták a nagy szálfákat, az erdőn kitermelt 8—10 m hosszú farönköket is. A rönk (klak) vastagabb végébe bevertek egy olyan vaséket (ílofka), amelynek a fejébe vaskarika illeszkedett, s ahhoz kapcsolták a láncot. Lánc és hévér segítségével egyik végén megemelték a rönköt, azután alátolták a szétszerelt szekér elejét, s a tengelyhez, fer13. VIGA Gy. 1980a. 254-256. 14. BAKÓ F. 1951.326-328. 15. VIGA Gy. 1980a. 255. Ez a közlemény fontos hozzájárulás a málhás szállítás Kárpát-medencei elterjedtségének megismeréséhez, összefoglalóan szól a málhás szállításról: PALÁDI-KOVÁCS A. 1973b. 555-557. 16. Lásd ehhez és a szénacsúsztatás egyéb módjaihoz: PALÁDI-KOVÁCS A. 1979. 314-315. 149