Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Bakó Ferenc: Település és népi építkezés

bevakolták, de azt a változatot is ismerik, amelyben a sövényfalat kővel kombinálták. A talajviszonyok nem engedték meg, hogy földből építsenek házat — amint ezt az Alföldön látták —, hanem a környezetükben bőségesen előforduló követ, a mészkövet (vápene skaly) használták fel. Nem bányából, hanem a hegyekből hordták, a föld felszínén csákánnyal emelték ki, úgy szedték össze. A falazat kötőanyagát is helyben elérhető sárga földből és mészporból keverték. A kőépítkezés hagyományát a statisztikai adatok is megerősítik, minden esztendőben szinte kizárólagosan kőházakat mutatnak ki. Ez a gyakorlat most változik, a jelenleg épülő házak többségének csak az alapja kő, a falakat már szilikát blokkból rakják. A házak tetőszerkezete mindenütt szarufás-kakasülős volt, a régies ágasfás-szelemengerendás szerkezeteket csak az erdőn készített kunyhók építésekor használták. A Bükkfennsíkon dolgozó mészégetők, erdőmunkások kunyhóiról kisebb monográfia készült 3 ! és ebben helyet kaptak a répáshutaiak is. 1950 körül háromféle kunyhót használtak, amit kerek-, jármas és félhajas kunyhónak neveztek. A jármas kunyhó (jarmova koliba) a legtöbb személyt befogadó és legtartósabb építmény. Alaprajza általában téglalap alakú, teteje nyitott, sátorszerűen összetámasztott oldalait ágasfákra fektetett gerendák tartják. Ritkábban mészégetők, gyakrabban favágók építették 12—20 személyre. Nyitott teteje lehetővé tette, hogy közepén a földön tüzet rakjanak és annál melegedjenek, főzzenek.

3 2 Kerek alaprajzú és ideiglenesebb használatra készült a kerek kunyhó (okruhla koliba). Alja fél méternyire volt a földbe mélyítve, vázát sátorszerűen összetámasztgatott fiatal gallyas fa képezte, amihez félbehasított fahasábokat állítottak. Oldalait földdel fedték, a rajta hagyott nyílást ajtónak (dvere) nevezték és szekéroldallal fedték be. Csúcsa nyitott volt, hogy tüzelni lehessen benne. Mészégetők készítették 2—4 személyre.

33 A harmadik típus a félhajas kunyhó (najednu facku koliba) volt, ideiglenes jelleggel, amit csak eső ellen, nyáron építettek. Formája lehetett kerek vagy szögletes, sokszor egy-két fa törzsét vagy alsó ágait felhasználták rögzítésre, de ha erre nem volt lehetőség, ágasfákat alkalmaztak. A félhajas kunyhót főleg szlovák nemzetiségű mészégetőknél írtuk le.

34 1960 óta már nem építik ezeket a kunyhókat, az erdei munkásokat gépkocsin viszik ki munkahelyükre, nem alszanak kint az erdőn. Kivételt képeznek egyes mészégetők és szénégetők, akik vagy félhajas kunyhót csinálnak vagy lakókocsit biztosít számukra az erdőhivatal. Répáshuta közelében számos természetes barlang van, amit ismernek ugyan az erdőn dolgozó falusiak, de eső vagy hideg ellen nem veszik ezeket igénybe. „Vannak olyan kinyúló köv^k, azok alatt 15 ember is elfér, oda húzódunk be, ha zivatar jön" — mondják. Egyedül a falu szélén ismert Balla-barlangról beszélik, tolmácsolva a régi hagyományt, hogy abban az időben, amikor a mai falu belterületén működött a huta (1790—1828), ott laktak a munkások, onnan jártak az üveghutába dolgozni. A hagyomány sajnos már nem hitelesíthető, mert 1909-ben feltárták a barlangot és az újkori felső szintet eltávolították. 31. BAKÓ F. 1978. 32. Részletesebb leírását ld. BAKÓ F. 1968. 69-73. ábrákkal is. 33. Ld. BAKÖ F. 1968. 73-76. 34. Ld. BAKÓ F. 1968. 76-81. 111