Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Szabó Lajos: A halászat emlékei Taktaszadán

Haíászszerszámok Taktaszadan Ladik. A taktaszadai halász maga készítette csónakját, annak a figyelembevételével, hogy az a helyi adottságoknak a legjobban megfeleljen, vagyis hogy csekély vizben is, hinár és nádas között is átjuthasson s még a szárazföldön is könnyen szállítható legyen, egyik halászhelyről a másikra lehessen átvinni. Taktaszadan ma is olyan határrész, amit hajóhuzón

ak neveznek. Itt húzták, vonszolták át egykor a ladikot a Taktáról a Fehértóra. A ladik készítésénél arra is figyelemmel kellett lenni, hogy az ne billegjen túlságosan, amikor evező helyett tolórudat használtak. Iván János taktaszadai halásznak az apja volt nevezetes ladikcsináló egykor. "Apámék csinálták a ladikot. Fenyüdeszkábul. Négy méteres hosszú két deszkát összetettek, lánccal összeszorították és lecformábul készített szélesebb deszkát raktak lent, oszt ugy szegeitek le. Mikor össze lett szegelve, akkor rátették olyan magasforma deszkára, hogy annak a közepe meghajoljon és ugy tették két ódaiára a deszkát és szegeitek össze. A ladikba négy bordafa vót. Mikor ez megvót, akkor az orrába szinte széles fenyüdeszkábul vagy tőgyfábul csináltak végit, hátul is, elől is. A szélesebbik vót a ladik fara. A ladik orra felállt, a hátuja nem. Olyan homorú vót a ladik, ráment a nádra, mindenütt. Vót egy ülése és arra ült le a halász, a vizén. A ladikot bevonták kátránnyal, hogy ne rothadjon meg és igy eltartott öt-hat, meg tíz évig. "Csonka József halász igy készítette el a ladikját: "Vásároltunk Szerencsen négy szál deszkát, négy méterest, tizenkét