Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)
Tóth Judit: A telkibányai református temető
általában fejjel az ut felé feküsznek, /tehát elnéznek attól/ sirjelük az ut felé fordul. Kivételt képez az alsó ut bal oldala, ahol néhány sir jel nem az útra, hanem ellenkező irányba, keletre néz. Az elhunytak fejjel kelet felé fekszenek és sirjelUk ugyancsak keletre néz. Az elhunytak fej jel kelet felé fekszenek és sir jelük ugyancsak keletre néz az utak közötti szögben eltemetetteknek. A sirok kb. egyenes vonalat alkotván húzódnak a kerítéstől a templomig, az észak-nyugati úttal párhuzamosan. Ezek már XX. századbeli temetkezések; talán az akkor élő emlékezet és a még látszó ösvény befolyásolta a temetkezést, azt, hogy kövessék a régi, betemetett ut vonalát. Magyarázhatnánk ezt azzal is, hogy a szélről közrefogó két ut sirjai is igy helyezkednek el. Ebben az esetben viszont a sir jelek nem keletre, a fenti útra néznének, hanem a fő útra. A templom központi helyzetéből adódott a lakosságnak azon törekvése, hogy minél közelebb kerüljön a templomhoz. Ez csak a tősgyökeres, egyházi /és ált. világi/ tisztséget ellátók joga volt: végső nyughelyet életükkel igyekeztek kiérdemelni. A szabad temetkezést gátolta még a családos temetkezés rendje is. A kurátorok viszont sokszor megengedték a törekvőknek, a "tolakodó családoknak", hogy halottaikat a központhoz közelebbi szabad helyekre temessék, ezért a templom előtt és az utak mentén a legsűrűbbek a sirjelek. A sirok a fő ut mellett is szem előtt voltak, az is rangot jelentett, ha valakit ide temettek; az sem volt baj, hogy a templomtól távolabbra. A "legelőkelőbb" hely természetesen a fő ut mentén, a templomhoz minél közelebb /lehetőleg a bejárat előtt/ van. -228-