Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Dobrossy István–Fügedi Márta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás a Zempléni-hegyvidék falvaiban

A férfiviseletben emlékeznek még a bő, ráncolt vászongatyára, amely 4—6 szél vászonból készült. Ezt azonban a legidősebbek szerint már az ő gyermekkorukban is csak az öregek viselték, tehát a századfordulón a bőgatya viselete a zempléni falvakban már nem volt általános. Jellemzőbb és elterjedtebb viszont a szűk szárú vászonnadrág, melyet a II. világháborúig általánosan használtak Zemplénben. Nyáron csak ezt viselték, télen pedig alsóneműként hordták. A szárát rendszerint szabadon hagyták, a csizmába pedig „pricces nadrág"-ként betűrték. Eredeti színében is, de inkább sötétre festve viselték. Munkaruhaként még a szövetpantallók elterjedése után is sokáig viselték, egyébként pedig a szegények hordták a legtovább. Mogyoróskai adatok szerint, a nagy kereslethez igazodva Ináncs környékéről megvarrva hordták asszonyok a vászonnadrágokat a zempléni falvakba eladni. A vászonnadrághoz sajátos vászon felsőrész tartozott ezen a vidéken, a kitti nevű, ingszabású, gallértalan, béléstelen felsőkabát.

4 5 A férfiak vászonruhája sokáig megmaradt használatban, elsősorban a nyári mezei munkákhoz. A század elején a fiatal legény halottat még fehér vászon szűk nadrágba és kabátba öltöztetve temették el. A férfiak esküvői ruhája azonban már ez időtől fekete szövet volt. A női viseletben a házivászon alapanyagú ruhaneműket elsősorban alsóruhán&k használták emberemlékezet óta. Csak szórványosan emlékeznek vászonból készült bő, ráncolt felső szoknyára, de közelebbi leírását már nem sikerült rekonstruálni. Az ing, pendel ezen a vidéken ruhahosszúságú, szűk, egyenes szabású alsóruha volt, két oldalán csak kis tódás, ereszték bővítette. Atlétaszabásúnak, azaz kivágott, kerek nyakú, ujjatlan ruhadarabnak írják le. Erre vették rá a felsőruhát, azaz a kartonszoknyát, blúzt. Viseltek rövid ujjú, elöl gombolós vászoninget is, melynek az ujja végét kimerkelték, vagyis kihímezték keresztszemmel. Az ingeket általában egy szállal szőtt, tehát puhább vászonból varrták. A II. világháború alatt és után szükségből készítettek házivászonból ruhát. Ezeket gyakorta a finomabb szalmalepedőből szabták ki. Sokszor a szövetruha formája szerint szabták ki és varrták meg az általában sötét színűre festett vásznat. Az elavult vászonruhákból kapcát hasítottak a férfiaknak a csizmába. A vászonféleségek díszítése ugyan nem kiemelkedő, de változatos a Zemplénihegyvidéken. Leginkább a különböző ünnepi alkalomra használt textíliákat díszítették változatosan, elsősorban az abroszt, szervétákat, a gyúrósurcot és a lakodalomban osztogatott hosszú törülközőt. A szőttesminták főleg stilizált, mértanias motívumokból álló egyszerű, keskeny csíkminták. Leggyakoribb a szegfüs, csillagos, dióbeles, csörögés, halacskás, rozmaringágas, lóherelapus, hereleveles, hordócskás, ablakos, rózsás nevű minta. Ritkán előfordulnak állatalakos szőttes minták, így nyulas, pávás, madárkás, hattyús, ezek kivitelezése azonban sokszor elnagyolt, torz. A nyoszolyókendőkön, gyúrósurcokon gyakori a többsoros díszítés, különböző, de egymással harmonizáló csíkmintával. A szőttesminták általában pirosak, ritka a kék szín alkalmazása, a halottas abroszok díszítése pedig fekete. Elsősorban gyúrósurcokra és szervétákra alkalmazták a négynyüstös mintás szövést, 45. Ugyanezt írta le GÖNYEI Sándor 1939. 138. Pusztafaluról. 142