Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe a Zempléni-hegyvidék népének életében

vasalószenet. A szenet nagyon ritkán cserélték közvetlenül búzára, árpára. A háborút követő cserevildgban a malmokba szállítók olajban, lisztben kapták meg a szén árát, és ezért vásároltak fát otthon a következő égetéshez. A faszénnel való kereskedelem az 1940-es években szűnt meg. Ekkorra a faszenes cséplőgépeket felváltották a motorosak, a háztartások is kevesebb szenet igényeltek. Mogyoróskán N. Szűcs János és szomszédja égetett utoljára nagyobb mennyiségű szenet 1947—48-ban, és vagonszámra szállította a diósgyőri gyárba. Napjainkban Mogyoróska és Háromhuta határában többen égetnek szenet bérmunkában az állami erdészet részére. ÖSSZEGZÉS A Zempléni-hegység középső területein a geográfiai tényezők közül az erdő alapvetően meghatározta a lakosság gazdálkodását és életmódját. A kevés és rossz minőségű szántóföld miatt a földművelés másodlagos a fő megélhetést nyújtó erdei munka és állattenyésztés mellett. A vizsgált községek természeti adottságai eltérőek, így az erdő jelentőségében is különbségeket találunk. A hegység belsejében települt Regéc, Mogyoróska, Baskó, Háromhuta lakóinak a fő jövedelmet az erdő, a famunkák, az erdei gyűjtögetés és állattartás biztosította. E községeknek „az erdő volt a kenyere."

46 Itt a földművelés másodlagos, bár Mogyoróskán és Regécen jelentősebb, mint Háromhután. A Hernád-völgy felé közeledve Fony, Boldogkőváralja, Árka intenzív földművelésből élt, itt az erdő másodlagos, kiegészítő szerepet játszott. A hegyi falvak lakói bizonyos erdei munkák végzésére specializálódtak. Az egységesen jellemző favágás és fafuvarozás mellett a háromhutaiakat mini ügyes fafeldolgozókat ismerik. A fa mezőgazdasági eszközök eladásra való készítése, a vasúti talpfák faragása ezekre a községekre a legjellemzőbb. A férfiak állandó erdei munkája miatt a kevéske föld megművelése főleg az asszonyokra hárult. A hutaiak híres szénégetők is voltak. A regéciek, mogyoróskaiak félkész szerszámfákat {testfaf

7 faragtak az uradalmakban, illetve saját fájukból eladásra. Az uradalmi erdőkben történő fafuvarozás is inkább Regécen, Mogyoróskán és Fonyban általános, mivel itt a viszonylag több szántóföld miatt nagyobb számú igavonó állatot tartottak. A jobbágyfelszabadítást követő erdőelkülönítések után a Zempléni-hegyvidék községeiben is sorra megalakultak az úrbéri közbirtokosságok. Az erdő- és legelőközösség az ősi földközösség napjainkig élő maradványa, amely archaikus birtokolási és elosztási elemeket őriz (pl. a fa nyilas osztása). A közbirtokossági erdők évenként rendszeres, szolid jövedelmet biztosítottak a községek lakóinak. Az erdőt biztos jövedelmi forrásnak tekintették, ezért vásároltak nagy területű erdőket falvainkban az 1910-es évektől. A vásárolt erdők egyéni tulajdonban, de közös kezelésben voltak, nem is parcellázták fel. A kisebb birtokosságok a közbirtokosságokhoz hasonlóan működtek. Az erdők vásárlásánál lényeges szempont volt, hogy a falvak ezáltal legelőhöz is jutottak. Az erdővásár46. Vö.: SZABADFALVI József 1962-63. 119; IKVAI Nándor 1967. 13. 14. 47. IKVAI Nándor 1967. 27. 59