Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe a Zempléni-hegyvidék népének életében
gereblyék). 40 Eladásra azonban inkább Háromhuta lakói, a hutások faragtak. Pesty F. helynévgyűjteményében már az 1860-as években így írnak a három Hutáról: „Lakosai egy része . . . télen által az erdős hegyekbe ölfa vágással, szénégetéssel, fa szakajtók, kanalak tsinálásával foglalkoznak. Középhutának lakosai évenkénti élelmek fenntartására ablak rámákat, melyeket Nyíregyházára, Debrecenre, Nagy Váradra szekerekkel hordanak eladni kapa kasza nyeleket, fa villákat, gereblyéket, kerektalpakat tsinálnak." 4 r A recens-hagyomány szerint a lakosság nagy része a Hutákban is inkább az erdei fakitermelésből élt, és néhány idősebb ember készített eladásra favillát, gereblyét, lámpásokat stb. Újhután 3—4 faragó öregemberről tudnak. Ritkán dolgoztak saját fájukból, inkább az uradalmi erdőkből szerezték a szükséges fát. Egyszerre nagyobb mennyiségű szerszámot csináltak, és saját vagy bérelt szekerén vitték eladni vásárokba vagy falvakba. A hasított, háromágú favillát {vidli - Óhuta) hársfából, a gereblye (hrabt e — Óhuta) nyelét mogyorófából, a sulykát hárs- vagy juharfából, a fogakat tölgyfából faragták a gyaluszéken (struhaci stolek - Háromhuta) 42 (5. kép) kétnyelű késsel (osnik — Háromhuta). Gereblyét jelenleg is készítenek eladásra. Óhután id. Bárány József (80 éves) egy nap alatt csinál meg egy gereblyét, és 50 Ft-ért adja el. Eladásra készítettek még tilót, szátvát, orsót, guzsojt, fakanalakat, szakajtókat, rövid nyelű szórólapátokat (szóró - vjaöka) és fakeretes, üvegezett gyertyás lámpásokat? 3 Az árut pénzért értékesítették, de cserélték kukoricára, búzára, szalonnára is. Nyírágseprüt (Mogyoróska) kevesen kötöttek eladásra. Mogyoróskán volt néhány ember, aki a tűzifa tetejére rakva vitt 20—30 seprűt eladni, de aki seprűvel kereskedett, azt rendszerint lenézték a faluban. Szénégetés, a faszén eladása. Az 1940-es évek végéig Mogyoróskán, Regécen és Háromhután jó pénzkeresetnek számított a faszénégetés és a szénnel való kereskedelem. A szenet nagy mennyiségben igényelték a faszénnel működő cséplőgépek, malmok, de a faszenes vasalókat használó háztartások is. Szénégetéssel és szénkereskedelemmel kevesebben foglalkoztak, mint a faeladással, mert ehhez nagyobb hozzáértés kellett. Saját fájukból égettek, de a nagyobb vállalkozásokat lebonyolító szénégetők a falu lakóitól és uradalmaktól vásároltak fát. Olyan is előfordult, hogy a föld tulajdonosa kivágta a szántóföldek végében levő fákat, bokrokat és szénné égette. Szénnek mindenféle fa jó, csak egészséges legyen. Legjobb szenet a bükkfa és gyertyánfa ad. Vasalóba nem volt jó a tölgyfaszén, mert nagyon szikrázott, és vasaláskor könnyen tüzet fogott a ruha. A szénégetést sokan gazdaságosabbnak tekintették a tűzifa eladásánál. Tíz köbméter tűzifából kb. 10 mázsa szenet égettek, amit egyszerre el tudtak szállítani, és drágábban értékesíthették, mint a többszöri fuvart igénylő fát. A szénégetés rendszerint családonkénti vállalkozás volt, idegen segítséget ritkán vettek igénybe. A két világháború között Regécen Onda Ferenc foglalkozott nagyban a 40. IKVAI Nándor szerint eszközanyaguk 80%-át maguk állították elő. IKVAI Nándor 1967. 176. 41. Vö.: IVANCSICS Nándor 1958. 412. A Hegyközben faragószék a neve. (PETERCSAK Tivadar 1978. 26.) 42. Közli: IKVAI Nándor 1967. 25. 43. Vö.: IVANCSICS Nándor 1958. 418. A 4/d. sz. ábrán rajzát is közli. 56
